Százmilliót ér a szabolcsi kamrában talált cigaretta
![Százmilliót ér a szabolcsi kamrában talált cigaretta](https://civishir.hu:10013/media/8403299d-9163-4918-88b6-0f26e5abfad8.jpg?size=850)
Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.
Előzetes bűnügyi információk alapján, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés ingatlanját vizsgálták át az egyenruhások november végén. A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték a pénzügyőrök, akiknek „Lili”, a NAV Bevetési Igazgatósága cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre. A baromfiudvar melletti zegzugos épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött, több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve. A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból.
A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)