Új szabályok érvényesek a lakásbiztosításokra
![Új szabályok érvényesek a lakásbiztosításokra](https://civishir.hu:10013/media/679fe735-1163-4180-88b9-98505e2d02aa.jpg?size=850)
Átalakulhat és élénkebbé válhat a lakásbiztosítások piaca a jövőben egy új, április végén érvénybe lépő jogszabály miatt: az ügyfelek többek között egy plusz alkalmat kapnak a lakásbiztosítási szerződésük költségek nélküli felmondására – közölte a Netrisk.hu február 3-án. A közleményben emlékeztettek, hogy az új rendelet
április 30-tól többek között maximalizálja a vagyonbiztosítási szerződéseknél a biztosításközvetítőnek kifizetett jutalékot, ami nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát.
Az új rendelet kimondja azt is, hogy azoknál a jelzálog-, ezen belül lakáshiteleknél, amelyek mellé kötelező lakásbiztosítást kötni, a bankoknak és hitelközvetítőknek meg kell mutatniuk elektronikus felületen, hogy milyen fogyasztóbarát lakásbiztosítások közül lehet válogatni az adott ingatlanra vonatkozóan.
Ez a megoldás pedig a fogyasztóbarát lakásbiztosításoknál hozhat az eddiginél élénkebb versenyt. A fogyasztóbarát termékekkel rendelkező ügyfelek esetében egyébként nem újdonság a több felmondási lehetőség, ott az évforduló után naptári negyedévente is felmondhatják a szerződését - tették hozzá.
A közleményben idézték Besnyő Mártont, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatóját, aki úgy fogalmazott: az ügyfelek számára szintén fontos változás, hogy
2024-től a már megkötött lakásbiztosításokat nemcsak a biztosítási évforduló előtt van lehetőségük költségek nélkül felmondani, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik.
Erről a lehetőségről pedig a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk. Azaz egy plusz alkalmat kaptak a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra, így akár egy kedvezőbb vagy szélesebb körű ajánlat kiválasztására.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)