Újabb fejezet az észak-erdélyi autópálya végtelen történetében
![Újabb fejezet az észak-erdélyi autópálya végtelen történetében](https://civishir.hu:10013/media/884c0d00-2f7b-4993-9b58-24ac3190b29b.jpg?size=850)
Újabb pályázatot írt ki az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik, a román-magyar határ térségében található szakaszának a tervezésére és kivitelezésére a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR). A Bisztraterebes (Chiribis) és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakasz tervezésére és építésére pályázó cégek legkésőbb március 15-ig nyújthatják be ajánlataikat – írta az Agerpres hírügynökség Cristian Pistol CNAIR-igazgató Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
A 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhidat, nyolc felüljárót és nyolc hidat is tartalmaz. Ezek egyike a berettyószéplaki víztározó fölött kanyarodva áthaladó 1650 méter hosszú híd, amelynek szerkezetét már az amerikai Bechtel cég megépítette, de a 2013-ban történt szerződésbontás óta nem dolgoztak rajta. Bár 2015-ben egy spanyol-román konzorciumnak ítélték a munkát, az sem folytatta, így velük egy évre rá felbontották a szerződést.
Cristian Pistol igazgató szerint a most kiírt pályázaton nyertes cégnek 24 hónap alatt kell elkészülnie a munkálatokkal, hat hónap jut a tervezésre, 18 pedig a kivitelezésre. A beruházás értéke áfa nélkül 937,53 millió lej (75,274 milliárd forint).
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)