US Open: búcsúzott a nyíregyházi teniszező
![US Open: búcsúzott a nyíregyházi teniszező](https://civishir.hu:10013/media/019b4a5c-c11c-4de3-b56f-b8629355596d.jpg?size=850)
Fucsovics Márton és Marozsán Fábián is búcsúzott a New York-i amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójának augusztus 30-i játéknapján.
A világranglistán 57. Fucsovics mindössze négy gémet nyert az ausztrál Rinky Hijikata (110.) ellen, aki két óra alatt, három szettben győzött. A magyar szövetség közösségi oldala alapján a magyar teniszező a meccs után azt nyilatkozta, hogy csak egy-egy labdamenetre tudott felpörögni, ám utána nem úgy működött a teste, ahogy ő akarta.
A 92. helyen rangsorolt Marozsán ugyan az első játszmát megnyerte Adrian Mannarino (35.) ellen, de a folytatásban 35 éves ellenfele irányított. A második szettben is a 23 éves magyar kezdett jobban, elvette Mannarino adogatását, a rutinos franciának azonban feljavult a játéka, a következő gémben egyenlített, majd ismét elvette Marozsán adogatását és nem sokkal később 6:3-mal egyenlített. A következő felvonást szoros küzdelemben, az utolsót viszont simán nyerte Mannarino, így egyéniben már nincs versenyben magyar játékos az év utolsó Grand Slam-tornáján.
"Úgy érzem, a harmadik szett közepéig magas szinten teniszeztem, Mannarinónak nehéz dolga volt, de ott 3:3-nál elbuktam az adogatásomat – ez volt az a pont, ahol megtört a lendületem. Akkor kezdett ő is jobban beleállni a mérkőzése, feljavult a játéka, úgy is mondhatom: beindult a francia gyorsvonat" – mondta a menedzsmentje által kiadott tájékoztatásban Marozsán. "Valahol fáj, hogy nem nyertem, de kihoztam magamból, amit a jelenlegi körülmények között tudtam" – utalt combsérülésére a Hajdúszoboszló SE sportolója, majd megjegyezte: "azért nagyjából ez volt a találkozó reális végkimenetele."
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)