Vádjavaslat a Porcsalmán vízbe fojtott férfi ügyében
![Vádjavaslat a Porcsalmán vízbe fojtott férfi ügyében](https://civishir.hu:10013/media/0a8d0f2e-2306-48d4-8a0b-f21e9a45183a.jpg?size=850)
Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a Szabolcs megyei rendőrség a februári porcsalmai emberölés ügyében. A rendőrség október 4-én emlékeztetett, egy 66 éves férfit találtak holtan az otthonában; a helyszíni szemle adatai alapján a nyomozók arra a következtetésre jutottak – amit az előzetes orvosszakértői vélemény is megerősített –, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett. Az ügyben emberölés bűntett gyanújával kezdtek eljárást, majd rövid időn belül elfogtak egy porcsalmai nőt, aki egy ideje már rendszeresen látogatta a sértettet.
– A megalapozott gyanú szerint február 21-én este a 40 éves nő egy 20 éves férfival együtt kereste fel a férfit, akit altatóval kevert borral itattak le, hogy bódultságát kihasználva megszerezhessék a pénzét és más értékeit. Amikor a páros kutatni kezdett a lakásban, és a sértett szóvá tette azt, dulakodás alakult ki. Ennek az lett a vége, hogy a férfit a fürdőszobába tuszkolták, ahol belefojtották a kád vizébe. J. M. és Á. F. közel 300 ezer forint összegű készpénzzel, élelmiszerekkel, illatszerekkel, kávéval, dohányáruval távoztak – tájékoztatott a rendőrség.
A gyanúsítottak jelenleg is letartóztatásban vannak.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)