Hirdetés
Hirdetés

Valaki fentről ránézhetne már Kömörőre

Szabolcsihír | 2024. 06. 13. | 16:30:08
Kömörőben magabiztosan nyerte a polgármester-választást Nagy Zoltán (53,17 százalékkal), egyedül több szavazatot szerzett, mint négy vetélytársa – köztük az októberben leköszönő polgármester, Sira Edit (19,72 százalék) – együttvéve.
Valaki fentről ránézhetne már Kömörőre
Nagy Zoltán (Fotó: magánarchívum)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A képviselő-testületi tagságra, 4 helyre 17-en aspiráltak. A négyből egy tagja a jelenlegi testületnek is, a többi három új. A most polgármesternek választott Nagy Zoltán egyébként nemcsak tagja a jelenlegi képviselő-testületnek, hanem alpolgármester is. Munkáját tekintve pedig régóta falugondnok az 500 lelkes településen.

Hogy miért indult a polgármesteri címért? Mert nem úgy mentek a dolgok, mint kellett volna – hangzik a válasz. – Szeretném jobbá tenni a dolgokat – teszi hozzá a tősgyökeres kömörői férfi. Kömörő ugyanis jelenleg adósságrendezés alatt áll, s Nagy Zoltán szeretné ebből a helyzetből kimozdítani a falut.

Kérdés persze, hogy mekkora a mozgástere az októberben hivatalába lépő polgármesternek. – Még nem tudom megmondani, és azt sem, hogy addig hogyan alakul a helyzet – hangzik az őszinte válasz.

Képviselő-testületi tagként, alpolgármesterként sem tájékoztatták ugyanis eddig, hogy milyen helyzetben van a falu, pedig tagtársaival együtt várják kérdéseikre a választ. Kömörő több környező településsel közös körjegyzőségben van, s mint Nagy Zoltán mondja, hol van, hol nincs a jegyző, ez sem könnyíti a tájékozódást. Ráadásul, mint kiderült, a jegyző nemrég le is mondott.

Októberig semmilyen lépést nem tudunk tenni – mondja Nagy Zoltán, hozzátéve: a falu számlái zárolva, csak a debreceni adósságrendező cég engedélyével lehet bármit is utalni. – A belvízelvezető csatornára nyert pályázati összeg visszafizetésére lett kötelezve az önkormányzat – 400 millió forint és kamata – mivel az elszámolás hiányos a Magyar Államkincstár felé – magyarázza Nagy Zoltán, hozzátéve: a vállalkozónak a falu kb. 51 millió forinttal tartozik, ami miatt elindult az adósságrendezés. A pénzt a kivitelezésre pályázaton nyerte a település, külön kincstári számlára meg is érkezett, de valami csak nincs rendben. Nagy Zoltán azt mondja: hiába kérdeznek bármit, nem kapnak választ.

Hogy akkor miben reménykedik? – A jó szerencsében, hogy ránk néz valaki fentről – feleli a június 9-én megválasztott polgármester.

Végzettsége szerint esztergályos, és érettségije is van a jelenleg falugondnokként dolgozó Nagy Zoltánnak, aki úgy gondolja. „nem kell nekem mindenhez értenem, azért vannak ott a polgármesteri hivatalban a dolgozók, a pénzügyes, a jegyző”. Ő egyébként munkája miatt már kora reggeltől a hivatalban van, a felesége szerint lassan beköltözik oda.

CsK

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Prostitúcióra kényszerítették, többször megverték a szabolcsi tinit
Prostitúcióra kényszerítették, többször megverték a szabolcsi tinit
A lány, amint elszökött, azonnal a rendőrségre ment. +Videó
Máriapócs „vendégül látja” Csíksomlyót
Máriapócs „vendégül látja” Csíksomlyót
A nemzeti kegyhelyeket bemutató kiállítás nyílik.
Több mint 30 gramm drog a tiszavasvári dílernél
Több mint 30 gramm drog a tiszavasvári dílernél
A kábítószer eladásából élt.
Örülhet egy nyírbátori lakóközösség
Örülhet egy nyírbátori lakóközösség
Sakkasztal, öntözés, új kandeláberek, új padok és zöldítés.
Két kerékkel Szakolyból Balkányba? Hamarosan lehetséges!
Két kerékkel Szakolyból Balkányba? Hamarosan lehetséges!
Kiírták a közbeszerzést a második ütemre.
Autóba rohant egy vonat Tiszalöknél
Autóba rohant egy vonat Tiszalöknél
Mentőket és tűzoltókat riasztottak a helyszínre.
Újdombrádon korom izzott, Gemzsén melléképület égett
Újdombrádon korom izzott, Gemzsén melléképület égett
A melléképületben nagy mennyiségű szemetet és ruhákat is tároltak.
Halálra verte élettársát a szabolcsi férfi
Halálra verte élettársát a szabolcsi férfi
Nem jogerősen 18 év fegyházbüntetésre ítélték.
Kisteherautó és traktor ütközött a 4-esen
Kisteherautó és traktor ütközött a 4-esen
Baleset Újfehértó és Téglás között.
Hirdetés