Vége: nincs többé Malév
![Vége: nincs többé Malév](https://civishir.hu:10013/media/86191656-0733-4645-99e7-9e192d8f5911.jpg?size=850)
Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből - írta a Népszabadság.
Jakab Irén felszámoló a lapnak elmondta: immár egyetlen olyan függőben lévő ügy sincs, amely akadályozná a felszámolás befejezését, így a napokban véglegesítik az eljárás mérlegét és szöveges leírását, majd a dokumentumokat beadják a bíróságra. A törvényszék ezt kiküldi majd a Malév felszámolásába bejelentkezett mintegy 1800 hitelezőnek – melyek közül körülbelül nyolcszáz külföldi – , így ez elég hosszú folyamat lesz.
A vagyon értékesítéséből 735 millió forint folyt be a felszámoló tájékoztatása szerint, a követelésekből 2,6 milliárd, a zálogokból 207 millió, vagyis összesen mintegy 3,5 milliárd forint gyűlt össze.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)