Végre kezdődik a csillagászati tavasz!
![Végre kezdődik a csillagászati tavasz!](https://civishir.hu:10013/media/6c9ec40b-9551-4548-a509-090dcf6453c4.jpg?size=850)
Hétfőn, március 20-án 22 óra 24 perckor kezdődik a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján, felhívva a figyelmet arra, hogy a tankönyvek ugyan március 21-ére datálják az eseményt, ez azonban eshet március 20-ára és 21-ére is.
Hozzátették: a nap-éj egyenlőség dátuma azét "csúszkál", mert egy földi év nem pontosan egész számú többszöröse a földi napnak, egészen pontosan 365 nap, 5 óra, 48 perc, 46 másodperc. Ez az oka annak, hogy be kellett vezetni a szökőnapot, ugyanis az eltérés négy év alatt már majdnem 24 órát tesz ki.
Kiemelték: emellett a Föld pályaparaméterei – excentricitása, a tavasz-pont helye, a forgástengely precessziója – szintén nem állandók, ezek azonban csak nagyon kis eltéréseket okoznak, a tavaszi nap-éj egyenlőség időpontja a Gergely-naptár 400 éves periódusa alatt is csak egy-két órát változik. Hozzátették: utoljára 2011-ben esett a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-ére, 2048-ban pedig először fog március 19-én bekövetkezni.
A meteorológiai szolgálat arról is írt, hogy a nap-éj egyenlőségkor az elnevezés ellenére nem egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka.
Mint írták, ennek egyik oka, hogy a légköri refrakció (fénytörés) miatt az égitestek egy kicsivel magasabban látszanak a horizont felett, mint a valódi elhelyezkedésük, ez a nagyon kicsi eltérés a horizonton a legnagyobb, fél fok. Ez azt jelenti, hogy a Nap néhány perccel előbb jelenik meg a horizonton napkeltekor, mint valójában. Ugyanígy, napnyugtakor ennyivel később nyugszik látszólag. Ez a jelenség néhány perccel növeli a nappalok hosszát – írták. A másik ok pedig az, hogy a nap-éj egyenlőség napján a Nap geometriai középpontja az, ami 12 óráig tartózkodik a horizont felett, de a Napnak kiterjedése van, azaz egy körlap világít ránk, vagyis már akkor is látszik, amikor a középpontja még nem kelt fel, illetve még akkor is sugároz, amikor a középpontja már lenyugodott.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)