Zöld Akciócsoport: nem csak beszélnek
![Zöld Akciócsoport: nem csak beszélnek](https://civishir.hu:10013/media/8f3721fc-4339-4057-a4b0-3e516294d3a0.jpg?size=850)
Folytatódik a Zöld Akciócsoport "Ne pöfögj!" kampánya, melynek keretében az óvodák, iskolák környékén kívánják felhívni a szülők figyelmét a járó motorral történő várakozás egészségkárosító hatásaira a csoport önkéntesei. A 2021-ben meghirdetett rajzverseny első díjazottjainak rajzaiból folyamatosan kerülnek ki az adományozók támogatásával legyártott figyelemfelkeltő táblák. Május 19-én délelőtt a Móra Ferenc Általános Iskola kapujára került ki a Csordás Bálint Benedek pályaművéből készült figyelemfelkeltő tábla.
A tábla ünnepélyes leleplezésekor a Zöld Akciócsoportot képviselő önkéntesek hangsúlyozták, sokat jelenthet gyermekeink egészségének védelmében a motort leállító egyszerű mozdulat, hiszen az álló helyzetben kipufogott szennyezőanyagok a levegőből épp az iskolák, óvodák területén ülepednek le, majd a játszó gyermekek azt felverve belélegzik, ezzel téve ki szervezetüket légúti, idegrendszeri, érrendszeri betegségeknek..
Az eseményre meghívott Tóth Imre körzeti önkormányzati képviselő elmondta, maga is elkötelezettje a természet, környezet védelmének, így különösen fontosnak tartja az olyan szemléletformáló akciókat, mint a "Ne pöfögj!" kampány. Mint elmondta, magánemberként is fásítással, az elültetett közterületi fák, bokrok gondozásával járul hozzá gyermekeink egészségesebb, zöldebb jövőjéhez.
A Móra Ferenc Általános Iskola komoly szakmaisággal működteti ökoiskola programját. Az intézmény igazgatónője, Jaczkovits Józsefné elmondta, összetett oktatási, nevelési programjuknak része a szemléletformálás mellett az aktív cselekvés is, melybe a gyerekeket is bevonják az oktatók.
A Zöld Akciócsoport kampánya az idén is folytatódik tovább, a pályaművek beérkezése lezárult, a zsűrizés folyamata után pedig újabb táblák kerülhetnek ki városszerte. Ehhez Varga István nyers vegán séf biztosította az anyagi fedezetet a több alkalommal megrendezett jótékonysági, vegán étkezést népszerűsítő programjával, melynek teljes bevételét a Zöld Akciócsoport javára ajánlotta fel.
A Nyers Séf és a szakmai zsűri díjazottjai mellett szavazataival a közönség is helyzetbe hozhat egy versenyzőt a Zöld Akciócsoport közösségi oldalán, közelebb juttatva a díjhoz az alkotót, és ahhoz, hogy pályaművével sokak szemléletét formálhassa a város óvodáinak, iskoláinak környékén.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)