Szentpétervárt lehetne helyettesíteni.
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) kandidál a jövő évi elitvilágbajnokság egyik csoportjának megrendezésére, a másik csoportnak Szlovénia adna otthont – számolt be a hírről az MTI.
Sipos Levente, az MJSZ főtitkára elmondta: azzal vált véglegessé a már múlt héten beadott pályázat érvényessége, hogy a válogatott feljutott a legjobbak közé a ljubljanai divízió I/A vb-ről a házigazda szlovénokkal együtt.
A tervek szerint a budapesti MVM Dome és a ljubljanai Stozice Aréna lenne a két helyszín. A 2023-as vb-nek eredetileg Szentpétervár adott volna otthont, ám az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség (IIHF) elvette a rendezési jogot az oroszoktól. A megüresedő helyre a magyarok és a szlovénok mellett a finnek és a lettek közösen pályáznak.