Hirdetés

Nem bírt a Felcsúttal a Kisvárda, így a második helyen telel

MTI

2021.12.19. 15:19

Nem bírt a Felcsúttal a Kisvárda, így a második helyen telel
(Fotó: mti)

A szabolcsiak korán hátrányba kerültek.

Hirdetés

Hirdetés

A harmadik helyen álló Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a második pozíciót elfoglaló Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, míg a felcsúti együttes sorozatban negyedik élvonalbeli összecsapásán nem talált legyőzőre.  A tabellán elfoglalt helyét ezzel az eredménnyel mindkét csapat megőrizte.

Az első félidőben a hivatalos statisztika szerint is veszélyesebb és támadóbb felfogású volt a hazai együttes, amely a meccs elején mégis hátrányba került, miután a vendégek sikeresen fejeztek be egy gyors ellenakciót. A Kisvárda aztán tizenegyesből egyenlíteni tudott, a szünet előtt viszont izgulnia kellett, mert majdnem megint az ellenfél került előnybe, de videobírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítették a felcsútiak gólját.  Fordulás után kiegyenlített volt a játék, és miközben változatlanul a várdai együttes játszott valamivel veszélyesebben, a Puskás Akadémia lőtt felső kapufát. A hajrára kissé visszaesett a mérkőzés színvonala, és végül pontosztozkodással zárult az összecsapás.

OTP Bank Liga, 17. forduló:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 1-1 (1-1)
Kisvárda, 800 néző, v: Berke
Kisvárda: Dombó - Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni - Melnyik, Karabeljov (Camaj, 57.) - Asani (Navratil, 68.), Ötvös, Bumba - Mesanovic
Puskás Akadémia: Markek - Favorov, Spandler, Nunes, Szolnoki (Deutsch, 70.) - Van Nieff, Plsek - Komáromi, Baluta (Kozák, 50.), Slagveer - Corbu
Gólszerzők: Bumba (28., 11-esből), illetve Corbu (4.),
Sárga lap: Karabeljov (33.), Hej (49.), Mesanovic (91.), illetve Baluta (26.), Slagveer (30.), Favorov (91.)
labdarúgásKisvárdaNB I.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés