Hirdetés

Hirdetés

Pünkösdölni várják a vendégeket a Sóstói Múzeumfaluba

Szabolcsihír

2017.06.02. 15:33

Pünkösdölni várják a vendégeket a Sóstói Múzeumfaluba

Felelevenítik a néphagyományokat.

Hirdetés

Egész nap színes programokkal várják a látogatókat június 5-én a Sóstói Múzeumfaluban. Az ünnepen megelevednek a pünkösdi hagyományok

Zöld ágakkal díszített kapufélfák, ünnepi díszbe öltöztetett templom várja 2017. június 5-én a látogatókat a Sóstói Múzeumfaluban. A hagyományoknak megfelelően néptáncosok közreműködésével felelevenítik a pünkösdi népszokásokat, többek között ügyességi próbákkal megválasztják az új pünkösdikirályt, akit kiváltságai egy évig illetnek meg.

A program a skanzen fogadóépületében kezdődik, ahol az érdeklődők régi tárgyak üzeneteinek megfejtéséhez kapnak segítséget egy rendkívüli tárlatvezetés keretében. A nyíló kamarakiállítás a néprajzi gyűjtemény új szerzeményeiből ad válogatást. 
A pünkösdi népszokásokat a nyíregyházi Lókötő Táncegyüttes ifjú táncosai közreműködésével ismerhetik meg a látogatók. Műsorukban a falusi fiatalok egykori pünkösdölő játékai mellett a pünkösdi királynéválasztás szokása elevenedik meg. Az összeállítás a májusfa lebontásával, kitáncolásával végződik, melybe a Sóstói Múzeumfalu vendégei is bekapcsolódhatnak.
A délután folyamán fellép az Everdance társulata, akik saját bevallásuk szerint felhasználják és őrzik a magyar néptánc motívumait, ugyanakkor olyan produkciókat állítanak színpadra, melyek látványos színpadi, hangzás- és ritmusvilágukkal, show jellegüknél fogva szélesebb rétegeket szórakoztatnak.

A program egyik csúcspontja a pünkösdikirály-választás lesz. Két korcsoportban keresik a jelölteket, akik ügyességi próbákban fogják összemérni erejüket, leleményességüket. A győztesek értékes jutalmakat vehetnek át.

A skanzen számos programot kínál a gyermekeknek: az Ákom-Bákom Bábcsoport előadásában a csillagszemű juhász kalandjait követhetik nyomon, a „Kisütött mesék” című időszaki kiállításban három arany alma sorsát kísérhetik figyelemmel mézesbábok segítségével, sőt részt vehetnek mézesek díszítésében is. A skanzen munkatársai tematikus útvonalat alakítanak ki óvodás és kisiskolás gyermekekkel érkező családok számára, amelyet pünködhétfőn nyitnak meg a nagyközönség előtt. Így a gyermekek – szüleik segítségével – maguk fedezhetik fel a múzeum titkait. Az útvonal számos játékos tevékenységet is magában foglal, melyek kipróbálásával a kicsik közelebb kerülhetnek a népi kultúrához, miközben képességeik is fejlődnek. 
Az új tematikus útvonalhoz kapcsolódik a Sóstói Múzeumfalu pünkösdi játéka, melyben gyermekek vehetnek részt, úgy, hogy egy térkép alapján felkeresnek öt „állomást” a megjelöltek közül, és ott a feladatok teljesítésével pecséteket gyűjtenek. Aki teljesíti az öt próbát, és összegyűjti az öt virágos pecsétet, az garantált jutalomban részesül.

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés