Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Győzött, és vezeti a tabellát a Kisvárda

| 2022. 08. 21. | 22:00:00
Ezúttal a Zalaegerszeget fektették két vállra.
Győzött, és vezeti a tabellát a Kisvárda
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-re kikapott a Kisvárdától augusztus 21-én, vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. A legutóbb ezüstérmes vendégcsapat ezzel továbbra is veretlen, és az élen áll a tabellán – tudatta az MTI.

  A Kisvárda lendületesen kezdett, hat perc alatt két gólt is szerezhetett volna, a folytatásban azonban kiegyenlítődött a játék, és ezzel együtt kevés helyzet adódott. Az első félóra végéhez közeledve előbb a hazaiak rúghattak büntetőt Kravcsenko kezezése miatt, három perccel később pedig a vendégek, miután Sankovic akasztotta Leonit. Mindkét tizenegyes sikeres volt. Az utolsó negyedórában a zalaiak támadtak többet, és akár ismét megszerezhették volna a vezetést.

A fordulás után kapura veszélyesebben játszott a Kisvárda, és előnybe is került. Csakhamar hármas cserével próbálta meg frissíteni a hazai együttest Ricardo Moniz vezetőedző, igyekezett is a ZTE, de nem volt átütőerő a támadójátékában, és a sok szabálytalanság, valamint a csere miatt nem is tudott igazán felpörögni. Ráadásul a hajrában VAR-elemzés után, kezezés miatt ismét büntetőhöz jutott a Kisvárda. Melnyik ugyan ezt kihagyta, de lecsapott a kipattanóra, és bevágta a labdát, ezzel pedig eldőlt a mérkőzés.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés