Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kisvárda immár vízbe szállhat

| 2020. 10. 09. | 19:36:00
A helyiek is igénybe vehetik a tanuszoda szolgáltatásait.
Kisvárda immár vízbe szállhat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Átadták a több mint félmilliárd forintból felépített új városi tanuszodát október 9-én Kisvárdán.

Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a létesítmény nemcsak a város számára jelent ünnepet, hanem egy országos program kiemelkedően fontos állomása is egyben. A magyar kormány a Magyar Úszó Szövetséggel közösen hamarosan elindítja az Úszó nemzet című programot, amely a magyar sporttörténet egyik legnagyobb horderejű kezdeményezése lesz – közölte.

A program célkitűzése, hogy Magyarországon minden gyermek tanuljon meg úszni legkésőbb az általános iskola első vagy második osztályában, bár az oktatás a tervek szerint már az óvodáskorban elkezdődik.

Ehhez létesítményekre is szükség van, ennek jegyében már évek óta tart a tanuszoda-építési program. Azt szeretnék, ha a gyerekekkel kizárólag jól képzett oktatók foglalkoznának, akik a remények szerint az úszástanítás mellett a víz szeretetével is megismertetik majd a kicsiket.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár szavai szerint az 1300 négyzetméteres, két tanmedencés kisvárdai létesítmény megépítése teljes egészben hazai forrásból, több mint félmilliárd forintból valósult meg. A beruházáshoz nem kellett saját forrást hozzátennie az önkormányzatnak, az uszoda üzemeltetését pedig az állam finanszírozza majd. 

Leleszi Tibor, Kisvárda Fidesz-KDNP-s polgármestere arról beszélt, a 17 ezres kisváros lakosainak fontos igent mondaniuk a fejlődésre és a településen iskolába járó minegy hétezer tanuló fejlődését szolgáló lehetőségekre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés