A 6 éves életveszélyes állapotba került.
A vádirat szerint több alkalommal, órák hosszára felügyelet nélkül hagyta hat kiskorú gyermekét – akik közül a legnagyobb 8, a legkisebb 1 éves volt – a 2020-2021-es évben a beregi településen lakó B.Zs. vádlott, mely magatartásával a nevelésükből eredő kötelezettségét súlyosan megszegte, veszélyeztette egészséges érzelmi és erkölcsi fejlődésüket is.
Egy ilyen esetben a felügyelet nélkül maradt 6 éves gyermeke a szekrényről levette az édesapja által használt gyógyszert, melyből olyan mennyiséget vett be, hogy gyógyszermérgezés miatt életveszélyes állapotba került.
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége, 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult büntetőügy– az ügyben előkészítő ülés megtartása várható december 15-én a Nyíregyházi Törvényszéken