Hirdetés

Szex után megfojtotta: 19 évet kérnek a tiszadadai nőre

ugyeszseg.hu

2022.12.08. 08:07

Szex után megfojtotta: 19 évet kérnek a tiszadadai nőre
Felvétel: TV2 Tények

Rajtakapta a férjét egy másik nővel.

Hirdetés

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki megfojtotta férje szeretőjét.

A vádirat szerint a vádlott férje szerelmi viszonyt folytatott a sértettel, ami féltékenységet váltott ki a vádlottból, ezt többször is szóvá tette. 2022. június 18-án délelőtt a vádlott férje felkereste a sértettet, ahol közösen legalább két liter bort megittak, majd közösülés után elaludtak az ágyon. A vádlott délután 4 óra körül megjelent a sértett lakásán, ahol a férjét és a sértettet az ágyban találta. Kiabálni kezdett velük, bemászott az ágyba, ahol a sértettet megütötte, cibálta a haját, majd a földre rántotta. A vádlott férje próbálta a két nőt szétválasztani, azonban a felesége egy hamutállal fejbe vágta, mire a férfi kimenekült a lakásból.

Ezt követően a vádlott a földön fekvő sértettet fojtogatta, olyan erővel megszorította a nyakán, hogy a sértett a helyszínen elhalálozott.

A sértett igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt az elfogyasztott bortól, ezért ittassága miatt képtelen volt arra, hogy érdemben védekezzen a vádlott támadásával szemben.

A vádlott letartóztatásban van, és az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság 19 év fegyházbüntetésre ítélje, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
emberölésTiszadadaféltékenységszerető

Hirdetés

Hirdetés