Itt a magyar politikai botrányról szóló film előzetese!

Szabolcsihir.hu

2021.05.26. 13:18

Itt a magyar politikai botrányról szóló film előzetese!
Az előzetes már megtekinthető az interneten

A XXI. Század Intézet a politikai földindulás következményéről: a baloldal szétesett, sok kicsi párt jelent meg.

Hirdetés

Hirdetés

Az őszödi beszéd 15 éves évfordulóján megjelent a politikai botrányhoz kötődő, készülő, Kálomista Gábor producer nevével fémjelzett film előzetese az ELK RTUK Facebook-oldalon. A fiatalok kedvéért: 2006. május 26-án – egy hónappal a baloldali győzelmet hozó parlamenti választások után – Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök Balatonőszödön, az MSZP zárt frakcióülésén a bevezetendő reformok mellett érvelt. Ekkor, egy hosszabb beszéd részeként hangzott el, hogy

  • „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.”
  • „Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország.”
  • „Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon!”

A beszédet ismeretlenek eljuttatták több médiumhoz 2006 szeptemberében; a széles körben ismert következményeket talán nem szükséges leírni. 

Május 26-án az Országgyűlésben is előkerült a Gyurcsány-beszéd, melyről Soltész Miklós (KDNP) azt mondta, „gyalázatos, trágár” beszéd, amit az akkori miniszterelnök nem a nyilvánosságnak szánt, de kiderült belőle, miként gondol az országra, hogyan verte át a világot, tette tönkre a gazdaságot és adósította el az országot. Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára magyar történelem szomorú napjának nevezte azt 15 évvel ezelőtti napot, amikor az akkori kormányfő elmondta beszédét, bevallva, hogy mit is jelent a kormányzás. Szerint ez térne vissza Magyarországra egy esetleges 2022-es választási győzelemmel.

A XXI. Század Intézet közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése és a gazdasági megszorítócsomagok hatására a korábban több milliós szavazótáborral rendelkező MSZP támogatottsága süllyedésnek indult, a baloldal pedig szétesett, sok kicsi párt jelent meg. Az elemzés szerint „nemcsak a magyar parlamentáris demokrácia tekintélye sérült ekkor, hanem a miniszterelnök politikai és erkölcsi hitele is megsemmisült”. – A 2006. október 1-i önkormányzati választás domináns győzelmet hozott az akkor ellenzéki Fidesznek, szinte valamennyi megyében fideszes többségű önkormányzatok alakultak. Azonban hiába alakult ki Gyurcsány Ferenc körül a rendszerváltoztatás után látott legnagyobb hitelességi válság, 2009. március 21-ig nem adta át a hatalmat. Ma pedig ismét ő a baloldal vezetője – írták.
filmGyurcsány Ferencőszödi beszéd

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés