A helyszínen meghalt.
A rendőrségre március 30-án 10 óra körül érkezett bejelentés, hogy Győrben, a Szent Imre úton lévő társasház egyik 10. emeleti lakásának ablakából kizuhant egy 26 éves nő, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.
Az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított, amelynek során a nyomozók egy 32 éves férfit emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A fiatalembert a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.