Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyíregyházán támogatják a rászoruló hallgatókat

| 2017. 12. 20. | 15:20:00
Egyszeri segítségre pályázhattak.
Nyíregyházán támogatják a rászoruló hallgatókat
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot írt ki „egyszeri vissza nem térítendő támogatás” elnyerésére, felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére.

A pályázatot november 21-ig azok a hallgatók nyújthatták be, akik legalább 5 éves nyíregyházi állandó lakóhellyel, első diploma megszerzésére vonatkozó felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal (BSC, MSC, osztatlan képzés); legalább jó tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, vagy elsős hallgatók esetén a felvételi eljárás során 360 pontot elértek és a családjukban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét, azaz 57 ezer forintot.

A megadott határidőig 41 hallgató nyújtotta be pályázatát. 38 pályázó megfelelt a pályázatban kiírt feltételeknek, így a Kuratórium döntése alapján 50, 40 és 30 ezer forint összegű támogatásban részesülnek elért tanulmányi eredményük alapján. Az elsőéves hallgatók részére egységesen 30 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást állapított meg a Kuratórium - így összesen 1,36 millió forinttal támogatják rászoruló hallgatókat.

A nyertes pályázók a támogatást december 21-én vehetik át Jászai Menyhért alpolgármestertől a városházán.

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés