A Kárpátok Alapítvány írta ki a felsőoktatásban tanulók számára.
Fontos, hogy a fiatal felnőttek bele tudjanak látni tanulmányaik alatt a munka világába és elkezdjék jövőbeni kapcsolataikat kiépíteni, ezzel is megkönnyítve saját előre jutásukat az életben. Mi sem lehetne ennél jobb lehetőség, mint egy alapítványnál ebbe bele csöppenni és tapasztalatot szerezni?
A Kárpátok Alapítvány egyik fontos célkitűzése, hogy a Kelet-Magyarország területén (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) élő, hátrányos helyzetű diákok felsőfokú tanulmányaikat sikeresen befejezzék. Ennek eredményeképp szaktudással, diplomával rendelkező és helyben maradó, a környezetük jobbításáért küzdő európai szintű értelmiségiek tevékenykedjenek a régióban.
A program számos előnnyel jár a résztvevő fiatalok számára, ezek között említendő a szakmai tapasztalat szerzése, a civil szférába történő betekintési lehetőség vagy kapcsolati hálójuk bővülése.
Feladataik közé fog tartozni többek közt heti 10 órában „A régiókért a régióban” című önkéntes munka az alapítványnál vagy egy partner szervezetnél, az alapítványi programokon való részvétel.
A havi támogatási összeg: 40 ezer forint ösztöndíj 10 hónapra.
Jelentkezési határidő: szeptember 22.
Bővebb információ ITT