Nyár végén kezdődik az év legvidámabb hete.
Kilenc nap, 350 program, 100 felépő, 50 helyszín - ez a VIDOR Fesztiál számokban. A Vidámság és Derű Országos seregszemléje augusztus 24-én veszi kezdetét, és egészen szeptember 1-jéig tartja edzésben a rekeszizmokat Nyíregyházán.
A rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere azzal kezdte: régóta keresik a megoldást arra, hogyan lehetne megoldani azt a problémát, hogy a színházi előadásokról sokan lemaradnak, mert olyan óriási az érdeklődés a jegyek iránt, hogy már az első napokban elkelnek.
Egyébként - mint azt a megelőző 16 alkalommal már megszokhattuk, most is ingyenes lesz a programok 90 százaléka. Köszönhető ez annak, hogy immár harmadik éve jelentős összeggel támogatja a fesztivált Bige László, Nyíregyházán élő vállalkozó. Az ország második leggazdagabb embere elmondta: egy jó ügy részesének lenni örömteli dolog, és jó lenne, ha az egész év olyan fesztiváli hangulatban telne, mint a VIDOR ideje alatt. A vállalkozó egyébként idén is 30 millió forinttal járul hozzá a rendezési költségekhez.
Hozzátette: azt is el tudná képzelni, hogy ugyanúgy, mint a 70-es években New Orleansban, a fellépés után Nyíregyházán is a közönséggel együtt fogyasztanának el egy sört vagy egy fröccsöt az előadók, akikkel így beszélgethetnének is a rajongók.
Az ötletre rögtön le is csaptak a szervezők, így a remények szerint több művésszel is találkozhatnak a nyíregyháziak valamelyik vendéglátóhely teraszán.
Kirják Róbert, a főszervező Móricz Zsigmond Színház igazgatója hosszan sorolta a fellépő művészek nevét: Mészáros Árpád Zsolt, Bródy János, Müller Zoltán, Nagy Sándor.
Koncertet ad Caramel, Pápai Joci, a Wellhello, a Karmapirin, érkeznek zenekarok az USA-ból, Ciprusról, Franciaországból és Romániából is. Led-falra vetítve láthatjuk az elmúlt egy év legjobb vígjátékait és szokott helyén kinyit a VIDOR-terasz is. MInden olyan lesz - vagy még jobb -, mintha közben egy év el sem szaladt volna.
A fesztivál részletes programja kedd óta érhető el szokott helyén, a VIDOR honlapján.