De csak a nevében.
Hosszú egyeztetési folyamat eredményeként a Nyíregyházi Egyetem javaslatára, Nyíregyháza városvezetésével és a Volánbusz helyi vezetőivel egyeztetve a korábbi Sóstói úti, az egyetemi campus főbejáratánál lévő, Etel köz megállót Egyetem megállónak nevezték el.
Így a 8-as, 8A-s helyi járattal közlekedők az új menetrend életbe lépésekor már így találhatták meg a kiírásban, illetve hallhatták a buszokon – közölte a Szabolcsihírrel sajtóközleményben az egyetem.
Hozzátették: a Nyíregyházi Egyetem dolgozói örömmel fogadták a változást. A campust 2016-ban emelték egyetemi rangra, az intézmény dolgozói és hallgatói közül több százan utaznak a helyi és helyközi járatokon munkába, képzésekre.