A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű.
Őrizetbe vették azt a nyírségi férfit, aki bódult állapotban családtagjaira és vele szemben intézkedő rendőrre támadt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
A közlés szerint február 5-én egy 21 éves férfi lakóhelyén öngyújtók utántöltésére használt tartályból propán-bután gázt inhalált, illetve nagyobb mennyiségű alkoholt is fogyasztott, amelyek hatására zavart állapotba került és agresszívan viselkedett családtagjaival szemben. A férfi testvére mentőt hívott, de a tevékenység-irányítási központ rendőröket is küldött, hogy biztosítsák a mentők munkáját - tették hozzá.
Egy mentőautó és négy rendőr érkezett a helyszínre, ahol a rendőrök az ingatlan felé indultak, amikor a férfi hirtelen kirohant a házból, majd az egyik rendőrt megragadta és eltaszította az útjából. A menekülőt a másik rendőr próbálta megállítani, de a férfi a rendőrt nekinyomta a házfalnak, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Ezután a férfit a rendőrök megbilincselték, majd kórházba vitték.
Az ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, majd kihallgatása után indítványozta letartóztatását is. A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, aki erőszakos cselekmények miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll és más szándékos bűncselekmények miatt két további büntetőeljárás is folyamatban van ellene. A kényszerintézkedés ügyében a Debreceni Járásbíróság szerdán dönt - áll a közleményben.