2,4 milliót csalt ki egy nőtől a csengeri férfi
![2,4 milliót csalt ki egy nőtől a csengeri férfi](https://civishir.hu:10013/media/c5e3d71b-0f2b-4738-8839-dea0787e0f0c.jpg?size=850)
Egy 34 éves nő tett feljelentést a rendőrségen, miszerint csalás áldozatává vált. Elmondta, hogy 2021. november közepén őt egy magyar pénzintézet alkalmazottja felhívta azzal, hogy bankszámlájáról különböző összegű utalásokat kezdeményeztek, és azt ellenőrzi, hogy valóban a számlatulajdonos indította-e a tranzakciókat.
Mivel a sértett nemleges választ adott, az alkalmazott kérte, hogy a pénz biztonságba helyezése érdekében egy úgynevezett biztonsági számlaszámra küldje át a vélhetően csalók által kezdeményezett utalások értékét. Ennek a sértett eleget is tett, és az online térben először 1 milliót, majd 1 millió 400 ezer forintot utalt át a megjelölt számlára.
Ezt követően a sértettet a számlavezető bankjától már a valódi ügyintézők hívták fel, és a korábban indított két nagyobb összegű pénzmozgásról egyeztettek vele. Így derült ki, hogy a hölgy csalás áldozatává vált. A büntetőeljárás keretében a nyomozók beazonosították az elkövetőt, bizonyítékokat szereztek be, majd az ügyben egy 48 éves csengeri férfit nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
A Győri Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást lezárták, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)