A nyíregyházi hallgatók is szerepet vállalnak a térség felemelkedésében
![A nyíregyházi hallgatók is szerepet vállalnak a térség felemelkedésében](https://civishir.hu:10013/media/8ad3ed9f-ebc0-4cc2-ace2-c1497dee38e6.jpg?size=850)
A Tanítsunk Magyarországért program célja az, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás Magyarországon rendelkezzen legalább szakmával vagy továbbtanuljon – mondta el a közmédiának György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos december 4-én a Nyíregyházi Egyetemen, ahol a programról tartott előadást.
Kiemelte, ez azért nagyon fontos, mert vannak olyan települések az országban, melyek távol esnek a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől. Az ezekről a településekről származó gyerekek középfokon ötvennégy százalékban korai iskolaelhagyóvá válnak – tette hozzá.
György László hangsúlyozta, ma már huszonegy egyetem hallgatói vesznek részt a programban, hogy megmutassák a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákoknak a "településükön túli világ izgalmait". A gyerekek ezáltal kimozdulnak településeikről, inspirációt merítenek arra, hogy továbbtanuljanak, és képesek legyenek eligazodni a középfokú iskola és a nagyváros "útvesztőiben" – mondta a kormánybiztos.
György László közölte, öt évvel a Tanítsunk Magyarországért program bejelentése és négy évvel elindulása után már több mint ezer egyetemista mentorál több mint négyezer általános iskolást országszerte.
A cél, hogy elérjék a tízezres mentorálti számot, mert ha ez megtörténik, minden olyan gyereket elérnek az országban, akinek a program "hathatós segítséget" nyújthat – fűzte hozzá. A kormánybiztos az egyetem hallgatóinak tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy a mentoroknak egyszerre kell motiválniuk és inspirálniuk a gyerekeket. Az egyetemistákat arra kérte, a Tanítsunk Magyarországért kurzus tapasztalatain "felvérteződve" menjenek el az általános iskolásokhoz, beszélgessenek velük és "nyissák meg őket".
![](https://civishir.hu:10013/media/249f92a0-da8a-4a98-9785-e5fa459fc199.jpg)
A program legnagyobb értéke, hogy a mentorok olyan gyerekeknek tudnak segíteni, akik számára az hasznos. A kezdeményezésben részt vevő hallgatók fejleszthetik a pedagógiai, szervezési, kommunikációs és vezetői képességeiket is, hiszen – mint mondta – akár hat általános iskolás gyermek életét kell összeegyeztetniük.
A kormánybiztos arra kérte az előadásán résztvevőket, hogy akik még eddig nem tették, vegyék fel a Tanítsunk Magyarországért program kurzusát, és járuljanak hozzá térségük és településük "felvirágzásához", és segítsék hozzá a gyermekeket a továbbtanuláshoz.
Hollósi Hajnalka intézetigazgató, a Tanítsunk Magyarországért program szakmai vezetője a közmédiának elmondta, a Nyíregyházi Egyetem 2019-ben csatlakozott a programhoz, melyben az intézménytől jelenleg huszonnyolc, a Debreceni Egyetemtől hat hallgató vesz részt mentorként. A mentorálásra felkészítő kurzuson negyvenhat egyetemista vesz részt, huszonhárman nappali, huszonhárman levelező tagozaton, akik a következő félévben tudnak csatlakozni a programhoz – tette hozzá.
Szabó György rektor a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, fontos, hogy a Nyíregyházi Egyetem szerepet vállaljon a térség felemelkedésében. Úgy fogalmazott, a Tanítsunk Magyarországért program hitet ad a térség sajátos szociális helyzetű családjainak, hogy van kiút és van lehetőség lépéseket tenni a jövő irányába.
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)