Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csoda Szabolcsban: megúszta a sértett ezt a balesetet

| 2025. 05. 06. | 09:03:19
A vádlottak segítségnyújtás elmulasztását is elkövették.
Csoda Szabolcsban: megúszta a sértett ezt a balesetet
Három vádlott várja az ítéletet (Fotó: police.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A súlyos közlekedési szabályszegést elkövető vádlott és társai az árokba tetejére borult autóban hagyták sorsára a sértettet, az ügyészség vádat emelt ellenük - áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészég közleményében.

A vádirat szerint az ügy három vádlottja 2024 őszén gépjárművel Kisvárdáról Tiszabezdédre tartottak, amikor a sofőr egy hírtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy megfordul, hogy utolérje a vele szembe közlekedő ismerősét.

A gépkocsivezető jobbra egy mellékútra kanyarodott, ahol egy íven megfordult és visszahajtott a főútra. Nem vette figyelembe azonban, hogy egy ideje már mögötte haladt személygépkocsival a sértett, akinek nem adta meg az elsőbbséget, féktávolságon belül elé fordult a védett útra.

A sértett jobbra húzódva elkerülte ugyan az ütközést, de a murvás és földes útpadkára hajtva elvesztette uralmát a járműve felett, és a bal oldali vízelvezető árokba csapódott, és a gépkocsi a tetejére borult.

A vádlottak valamennyien észlelték a balesetet, körülbelül 80-100 méterre meg is álltak, a gépjárműből is kiszálltak, de pár másodperc után segítségnyújtás nélkül visszaültek az autóba és elhajtottak, nem értesítették sem a rendőrséget, sem a mentőket.

A sértett gépjárművezető a csodával határos módon csak 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A vádlottak segítségnyújtás elmulasztását követték el, a sofőrrel szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás az ügyészség indítványa, az utasokkal szemben pedig pénzbüntetést kér.

Hirdetés
További híreink
Nyugdíjba vonult a szabolcsi „ikon”
Nyugdíjba vonult a szabolcsi „ikon”
Újfehértó alpolgármestere is elköszönt tőle.
Személy- és kisteherautó ütközött a 49-esen
Személy- és kisteherautó ütközött a 49-esen
Baleset Szamosangyalos közelében.
Teherautó és traktor égett Szabolcsban
Teherautó és traktor égett Szabolcsban
Teljes szélességében lezárták a 49-es főút érintett szakaszát.
Mínuszt mértek több helyen Szabolcsban
Mínuszt mértek több helyen Szabolcsban
Fagyosszentek. A 10 leghidegebb hely között 6 Szabolcs vármegyei május 13-án reggel.
Drogot adott tévéért, hangfalért Nyírmadán
Drogot adott tévéért, hangfalért Nyírmadán
A nyomozók egy 28 éves férfi lakásán 112 gramm droggyanús anyagot foglaltak le.
Munkásszálló: lakossági fórum lesz Mátészalkán
Munkásszálló: lakossági fórum lesz Mátészalkán
Irodaépületet alakítana át egy vállalkozás.
Szabolcs vármegye három legnépszerűbb testnevelője
Szabolcs vármegye három legnépszerűbb testnevelője
Összesen közel 215 900 szavazat érkezett a jelöltekre.
Tízmilliós útfelújítás Nyírlugoson
Tízmilliós útfelújítás Nyírlugoson
Kiválasztották a kivitelezőt.
Tiszavasvárinál ütközött vonat és kamion
Tiszavasvárinál ütközött vonat és kamion
Két mozdonyvezető könnyebben sérült.
Súlyos baleset Leveleken
Súlyos baleset Leveleken
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Drogot adott tévéért, hangfalért Nyírmadán
Drogot adott tévéért, hangfalért Nyírmadán
A nyomozók egy 28 éves férfi lakásán 112 gramm droggyanús anyagot foglaltak le.
Kocsmázás után rabolni indultak a paszabiak
Kocsmázás után rabolni indultak a paszabiak
Két férfit vettek őrizetbe a rendőrök.
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
180-nal menekült a rendőrök elől ittasan, lopott autóval
Debrecenben nyomoznak a borsodi férfi ellen. +Videó
A Huszártelepen csaptak le a nyíregyházi házaspárra
A Huszártelepen csaptak le a nyíregyházi házaspárra
A két díler, az 56 éves F. S. és társa, a 49 éves F. S.-né már rács mögött van.
Aljas dolgot tett a szabolcsi testvérpár
Aljas dolgot tett a szabolcsi testvérpár
Nem sokon múlt, hogy meghaljon az áldozatuk.
Horrorkaravánok: egy hét alatt tízmilliós bírság
Horrorkaravánok: egy hét alatt tízmilliós bírság
A legtöbb szabályszegő román honosságú rendszámmal közlekedett.
Hirdetés
Hirdetés