Hirdetés

Elhunyt Losonczi Ágnes szociológus

MTI | 2024. 08. 20. | 14:34:13
A család közölte a szomorú hírt.
Elhunyt Losonczi Ágnes szociológus
Losonczi Ánges 2017-ben, a Széchenyi-díj átvételének időpontjában készített fényképen (Fotó: Bruzák Noémi/MTI)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Életének 96. évében elhunyt Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológus, a magyar szociológia iskolateremtő alakja. Losonczi Ágnes hétfőn hunyt el – tudatta a család az MTI-vel augusztus 20-án. Mint írják, Losonczi Ágnes 1928. augusztus 27-én született Debrecenben. A világháború alatt deportálták, hazatérését követően táncművészeti, színházrendezői és bölcsész tanulmányokat követően a Népművelési Minisztériumban dolgozott, majd az 1960-as évektől érdeklődése a szociológia felé fordult.

Alapítója, később igazgatója volt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének.

Első kutatásai a zene társadalmi szerepével foglalkoztak, innen az életmód kérdései felé vitte érdeklődése, majd az egészségügy, az életfordulók, az öregség, a traumatizáció és az idő fogalma került kutatásai középpontjába. Első könyve 1969-ben jelent meg, utolsó monográfiáját 2009-ben, nyolcvanegy éves korában publikálta. Kötetei és tanulmányai közül jó néhány az adott terület alapvető szakirodalmává vált, vendégoktatóként számos magyar egyetemen megfordult. "Kivételes intellektusa, embersége és derűt sugárzó személyisége a magyar tudományos élet kivételes alakjává avatta" – olvasható a közleményben. Losonczi Ágnes 1993-1998 között a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriumának elnöke volt. Részt vett a Szociológia és a Replika című folyóiratok szerkesztésében.

Fontosabb művei A zene életének szociológiája (1969), Ártó-védő társadalom (1989), Sorsba fordult történelem (2005) és Az ember ideje (2009) című munkái.

Munkáját 1999-ben Balázs Béla-díjjal, 2004-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el. 2007-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést és Prima díjat vehetett át. 2017-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki "a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként". 2019-ben Hazám-díjat kapott.

Losonczi Ágnes temetését később, szűk családi körben tartják.

További híreink
Karambol Nyíregyháza külterületén
Karambol Nyíregyháza külterületén
Mentő is érkezett a helyszínre.
Nagy útfejlesztés indul Nyíregyházán
Nagy útfejlesztés indul Nyíregyházán
Kiírták a közbeszerzést.
Gajdos László toronymagasan nyert Nyíregyházán
Gajdos László toronymagasan nyert Nyíregyházán
A TISZA jelöltjét telefonon értük el.
Szakács Péter: „hétfőtől tiszta lappal”
Szakács Péter: „hétfőtől tiszta lappal”
A TISZA egyik nyíregyházi győztese szabad Magyarországot kért születésnapjára.
Kapu Tibor Nyíregyházán szavazott, majd üzent
Kapu Tibor Nyíregyházán szavazott, majd üzent
Nyíregyháza-Oroson adta le a voksát.
Felszállás Nyíregyházán a Richter cirkusz repülőjére
Felszállás Nyíregyházán a Richter cirkusz repülőjére
A városban úgy vitte világ körüli útra a közönséget a Magyar Nemzeti Cirkusz, hogy közben nevetni és szurkolni is kellett.
Átadták Nyíregyháza első padelpályáját
Átadták Nyíregyháza első padelpályáját
Újabb mérföldkőhöz érkezett városunk sportélete - így a polgármester.
Árulókat nevezett meg Kocsis Máté
Árulókat nevezett meg Kocsis Máté
A Fidesz frakcióvezetője nem finomkodott.
Az uniós forrásokról egyeztetett Magyar Péter
Az uniós forrásokról egyeztetett Magyar Péter
Az országnak járnak ezek a pénzek - mondta.
Lottó: elvitték a rekordnyereményt
Lottó: elvitték a rekordnyereményt
Valaki 6,78 milliárd forintot nyert.
Végeredmény: TISZA 141, Fidesz 52, Mi Hazánk 6
Végeredmény: TISZA 141, Fidesz 52, Mi Hazánk 6
Megszámolták az összes szavazatot.
Kerozinhiányra figyelmeztet a német pénzügyminiszter
Kerozinhiányra figyelmeztet a német pénzügyminiszter
Megalapozottak az aggodalmak - mondta.
Megvan a TISZA Párt frakcióvezetője
Megvan a TISZA Párt frakcióvezetője
A névnapján kapta a felkérést Magyar Pétertől.
A szabolcsi tiszás, aki legyőzte a Fidesz erős emberét
A szabolcsi tiszás, aki legyőzte a Fidesz erős emberét
Barna-Szabó Tímea a legsürgetőbb feladatnak az egészségügyi helyzet rendezését tartja.
A TISZA Párt 20 parlamenti bizottságot javasol
A TISZA Párt 20 parlamenti bizottságot javasol
Május 9-én lehet az alakuló ülés.
Jöhet a népszavazás a december 24-i munkaszüneti napról
Jöhet a népszavazás a december 24-i munkaszüneti napról
A kezdeményezést hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság.