Hirdetés

Alig maradt le a dobogóról a magyar hajós

mti | 2024. 08. 07. | 17:09:11
A legjobb tízben egyedül ő volt, aki tenger nélküli országból érkezett.
Alig maradt le a dobogóról a magyar hajós
Vadnai Jonatán a negyedik helyen végzett (Fotó: Facebook/Jonatán Vadnai )

Vadnai Jonatán a negyedik helyen végzett ILCA 7 (korábbi Laser) osztályban Marseille-ben, a párizsi olimpia vitorlás versenyein.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar hajós a nyolc selejtezős futam után a hatodik helyen várta az eredetileg keddre kiírt éremversenyt. A többszöri halasztás után augusztus 7-én, szerdán elrajtolt futamban Vadnai nagyszerűen kezdett, az első szakasz során az élen vitorlázott, de aztán a második bójához érkezve egy borulás után visszaesett. A szél viszont közben annyira leállt, hogy a szervezők érvénytelenítették a futamot.

Egy óra várakozás után jött az újabb rajt, Vadnai újra az élre állt és tisztán, elsőként vette az első bóját. A második szakaszban másodikként fordult, de aztán ismét vezetett, miközben több vetélytársát is figyelmeztették. A harmadik bójavételnél már nagy volt a tülekedés, Vadnai harmadikként fordult, aztán visszacsúszott az ötödik pozícióba. A befutó előtt gyakran változott a sorrend az ismét gyengülő szélben, de a magyar vitorlázó harmadikként fordult, és ezen a helyen is futott be szorosan a győztes és címvédő ausztrál Matt Wearn, valamint a ciprusi Pavlosz Kontidesz mögött. Vadnai közel járt a bronzéremhez, a perui Stefano Peschierának azonban az éremfutamban a kilencedik hely is elég volt ahhoz, hogy megőrizzen előnyéből négy pontot.

A Balatonfüredi Yacht Club 26 éves versenyzője teljesítményének értékét növeli, hogy a legjobb tízben egyedüli hajós volt, aki tenger nélküli országból érkezett. Szereplését edzőként bátyja, a Rióban és Tokióban is olimpikon Vadnai Benjamin is segítette.

Vadnai Jonatán teljesítményével a magyar vitorlázás ismét pontszerző helyezést ért el a tokiói olimpia után, ahol az ezúttal szövetségi kapitányként tevékenykedő Berecz Zsombor Finndingiben ezüstérmet nyert. A sportág első magyar érmét az 1980-as, moszkvai játékokon a Detre testvérek (Repülőhollandi) szerezték, ezután 41 évet kellett várni a következőre.

Eredmények:
Vitorlázás, férfiak, ILCA 7, olimpiai bajnok:
Matt Wearn (Ausztrália) 40 helyezési pont
2. Pavlosz Kontidesz (Ciprus) 56
3. Stefano Peschiera (Peru) 80
4. VADNAI JONATÁN 84

További híreink
A sereghajtó legyőzte a Kisvárdát
A sereghajtó legyőzte a Kisvárdát
Három gól született a mérkőzésen.
A végén mentett pontot a Nyíregyháza
A végén mentett pontot a Nyíregyháza
Büntetőből egyenlített a Szpari.
Szabolcs válogatottja országos dicsőségért küzd
Szabolcs válogatottja országos dicsőségért küzd
A négyes döntőt az MLSZ hivatalos YouTube-csatornája közvetíti.
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.
A Kisvárda megvált két légiósától
A Kisvárda megvált két légiósától
Két fordulóval a bajnokság vége előtt köszöntek el egymástól.
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.
Megvan az első feljutó az NB II-ből
Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Világjátékok: visszakerült a programba a szumó
Ez egyértelmű jelzés is a sportág erejéről és életképességéről – fogalmaztak.
A Nyíregyháza legyőzte a kupadöntős Zalaegerszeget
A Nyíregyháza legyőzte a kupadöntős Zalaegerszeget
Hazai pályán diadalmaskodott a Szpari.
Bódog Tamás marad a Szpari vezetőedzője
Bódog Tamás marad a Szpari vezetőedzője
Együtt írjuk tovább a Szpari történelmét - írta a tulajdonos.
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Forma-1: a háború miatt több versenyt törölhetnek
Az idei program a 24 helyett 22 versenyből állhat.
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
Új hírek érkeztek meg Michael Schumacher állapotáról
A német autóversenyző 2013-ban szenvedett súlyos balesetet.
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
Turánék nyertek, de Németéké a bajnoki cím
A Zemplén-ralival zárult az idény.
Norris nyert a Hungaroringen
Norris nyert a Hungaroringen
A McLaren brit versenyzője állhat fel a dobogó legfelső fokára.
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
Magyar Nagydíj: Leclerc az első rajtkockán
A 27 éves pilótának ez az idei első időmérős sikere.
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, több mint 200 kamera
Magyar Nagydíj: 1500 rendőr, több mint 200 kamera
A hétvégén a Hungaroringre figyel a Forma-1 világa.
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
Forma 1: Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben
A 24 éves pilótának ez az idei hatodik és pályafutása nyolcadik futamgyőzelme.
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek az idénynyitón
Diósgyőr-rali: Turánék nyertek az idénynyitón
Alig több mint egy óra alatt teljesítették az össztávot.
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
Diósgyőr Rally: drogozott az egyik páros
A vezetőt és navigátort előállították a rendőrök.
Diósgyőr-rali: közeledik a rajt
Diósgyőr-rali: közeledik a rajt
Az össztáv megközelíti a 350 kilométert.