Hirdetés
Felgyújtotta a kisvárdai várat – bíróság elé áll
Szabolcsihír | 2024. 02. 08. | 11:51:24
A huszonéves férfi ötvenmilliós kárt okozott.
Hirdetés
Jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt folytat előkészítő ülést február 13-án a Kisvárdai Járásbíróság. A vádirat szerint V.A.L. vádlott 2022. július 18-án 23 óra körüli időben megjelent a kisvárdai, felújítás alatt álló, műemlékvédelem hatálya alatt lévő vár épületénél, és annak alagsorában hat különböző helyen tüzet gyújtott. Ezután felment az épület meglévő régi tornyába, ahol gyúlékony anyagot öntött szét, melyet szintén lángra lobbantott. Ezt követően a tetőn is megpróbált tüzet gyújtani, de ott nem járt sikerrel.
A vádlott a rongálással közel ötvenmillió forintos kárt okozott.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben
Kiírták a közbeszerzést.
Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért
A 300 ezer forintos minimálbér mellé minimum 360 ezer forintos garantált bérminimum szükséges – fogalmaztak.
Útépítésre készülnek két paposi utcában
A felületek állapota az idők során leromlott.
Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez
A kormányinfón részletezte a feltételeket Vitályos Eszter.
Bűn és bűnhődés
Ezt olvasta már?