Hirdetés

Fucsovics Márton szárnyal Tokióban

| 2025. 09. 24. | 13:53:35
A nyíregyházi kiemeltet vert a főtáblán.
Fucsovics Márton szárnyal Tokióban
Fucsovics Márton (Fotó: MTI)
Hirdetés

Fucsovics Márton nyolcaddöntőbe jutott a 2,23 millió dollár (740 millió forint) összdíjazású tokiói keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 58. helyezett magyar játékos - aki a selejtezőből, került fel a főtáblára - a nyolcadik kiemelt amerikai Frances Tiafoe-val (29.) csapott össze.

A szerdai mérkőzés előtt a korábbi top tízes teniszezővel szemben 2/2 volt a mérlege: a 2018-as tornagyőzelmével végződött genfi és a 2020-as dohai összecsapásukat Fucsovics nyerte, majd a hozzá hasonlóan három ATP-trófeát gyűjtő Tiafoe 2020-ban a US Openen és 2023-ban Stuttgartban visszavágott.

Az ötödik találkozó első szettjében a magyar teniszező 2:3-as állásnál elvesztette adogatójátékát, ez pedig ahhoz vezetett, hogy Tiafoe csakhamar játszmaelőnybe került. A másodikban viszont Fucsovics lehengerlő volt, 5:0-ra elhúzott, majd simán egyenlített.

A harmadik szakasz szoros küzdelmet hozott. A magyar játékos 3:3-nál elvette ellenfele szervagémjét, és 5:3-ért adogatott, de nem járt sikerrel. Tiafoe fordított, majd jött az újabb fordulat, Fucsovics egyenlített, ismét brékelt, 6:5 után pedig már hozta saját adogatását.

Az ütközet két és fél óráig tartott.

Fucsovics a negyeddöntőért az ausztrál Jordan Thompson (78.) és az amerikai Brandon Nakashima (33.) párharcának győztesével csap össze.

Eredmény, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):
Fucsovics Márton-Frances Tiafoe (amerikai, 8.) 3:6, 6:1, 7:5

Hirdetés
További híreink
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Szoboszlai Dominik bombagólt lőtt
Védhetetlen lövéssel tette fel az i-re a pontot.
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
Nyolcvanéves a világklasszis vízilabdázó Kásás Zoltán
A válogatottban 1966 és 1975 között 91 mérkőzésen játszott.
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
MK: a Szpari Borsodba, a Kisvárda Baranyába utazik
Mindkét szabolcsi NB III-as ellenfelet kapott.
Egyelőre vége a nyárnak...
Egyelőre vége a nyárnak...
Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten.
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
A Kisvárda kilencig jutott Baranyában
Magabiztosan jutott tovább a szabolcsi gárda a Magyar Kupában.
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
Magyar Kupa: nyolcat vágott a Szpari
A nyíregyháziak Tolna megyében vizitáltak.
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
Szerződést bontott csatárával a Nyíregyháza
A nigériai játékos sérüléssel bajlódik.
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Kosárlabda-vb: kemény diónak bizonyult Amerika
Befejezték a magyarok a szereplést.
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Magyar arany az öttusa-világbajnokságon
Két ezüstérem után jutott fel a csúcsra.
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
Elment Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a saját halottjának tekinti.
Megkezdődik az esztendő utolsó háromhetes viadala
Megkezdődik az esztendő utolsó háromhetes viadala
Két év után szerepelhet ismét magyar férfi bringás Grand Tour-viadalon.
Magyarország az európai elitben
Magyarország az európai elitben
Két év múlva rendezik a Los Angeles-i olimpiát.
Le a kalappal a női maratonistáink előtt!
Le a kalappal a női maratonistáink előtt!
Legutóbb 1966-ban nyert magyar maratonista Eb-n érmet.
Vizes Eb: Európa-csúccsal aranyérmes Milák
Vizes Eb: Európa-csúccsal aranyérmes Milák
Kós Hubert az 5. helyen végzett.
Párizsi Európa-bajnokság: Kós Hubert aranyérmes
Párizsi Európa-bajnokság: Kós Hubert aranyérmes
Milák Kristóf és Sárkány Zalán is bronzérmet szerzett – mindketten országos csúcsot úsztak.
Korábbi parlamenti képviselő hunyt el a triatlonversenyen
Korábbi parlamenti képviselő hunyt el a triatlonversenyen
2007-től 2010-ig volt az SZDSZ országgyűlési képviselője.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
KSH: a nettó átlagkereset 523 300 forint
Több mint 7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Ópályi visszabontás: megszólalt a CUBE tulajdonosa
Németh Ágnes szerint pénzügyi és szerződéses vita áll a vasútállomás bontások hátterében.
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Áremelés: az egészségügyre fordítják a pluszt
Naponta több mint 50 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben.
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Gíroszhúst előállító üzemet függesztett fel a hatóság
Olyan állatfajokat is feldolgoztak, amelyekre nem rendelkeztek engedéllyel. +Videó!
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Ursula von der Leyen odavágott Orbán Viktornak
Április 12-én a magyar nép a kezébe vette a jövőjét - mondta.