Hirdetés

Gyurcsány lakókocsival járja az országot

MTI | 2025. 03. 17. | 15:22:44
Naponta hét-nyolc-kilenc helyen áll meg.
Gyurcsány lakókocsival járja az országot
Gyurcsány Ferenc (Fotó: Guyrcsány Ferenc/Facebook)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc hétfő délelőtt kéthetes országjárásra indult egy lakóautóval. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az indulást megelőző budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az útját csak egyszer szakítja meg, amikor a hétvégi, újpesti időközi országgyűlési képviselői választás miatt tér vissza a fővárosba.

Az országjárást azzal indokolta, hogy most ők akarnak elmenni az emberekhez, "ne őket hívjuk hozzánk" egy sokadik fórumra. Hozzátette, hogy naponta hét-nyolc-kilenc helyen áll meg, és mindenütt néhány emberrel találkozik.

Arra a kérdésre, hogy mi alapján választotta ki a helyszíneket, azt felelte, azokat a történeteket, azokat az embereket, azokat a szituációkat keresték, amelyekről, akikről azt gondolták, hogy sokat tanulhatnak belőlük, elmondanak valamit az országról és többet jelentenek, mint a történet maga.

Arra a felvetésre, hogy azért nem lakossági fórumokat szervez, mert estleg tart tőle, hogy nem tud akkora tömegeket megmozgatni, mint a Tisza Pártot vezető Magyar Péter, azt felelte, hogy 

"elég régóta csinálom én ezt a műfajt, ami az országjárást illeti" és "sok mindenben van verseny, ebben nincs".

Hozzátette, minden politikus szeme előtt a következő választás lebeg, amikor lejár a megbízatásuk és újra megküzdenek. Addig azonban nem ilyen értelemben kell egymással küzdeniük, hanem készülniük kell arra, hogy azt tudják majd mondani, ők ismerik jobban az ország problémáit - érvelt. Egyúttal megjegyezte, hogy még tavaly ősszel is jó néhány fórumot tartott, amikor "már színpadon volt egyébként Magyar Péter".

Egy újabb kérdésre válaszolva az influenzás megbetegedésével indokolta, hogy miért nem vett részt a DK pénteki, március 15-ei ünnepségén. Arról, hogy Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke miért jelent meg a rendezvényen, azt mondta, ez meglepte, mert nem tudott róla. Hozzátette, nem tudja, hogy Jakab Péter jövőre a DK jelöltje lesz-e, mert nem beszélt vele erről, "márpedig azt hiszem, hogy akkor senki nem beszélt vele még erről".

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón hangot adott annak a meggyőződésének, hogy "lehetetlen és értelmetlen új nemzeti konzultációkkal fárasztja az országot az ország két legnagyobb pártja, nyilvánvalóan ész és értelem nélkül".

Szétesik az a világ, amiben a legtöbben egész életüket vagy annak nagy részét élték, egy "történelmi címeres gazember vezeti a világ legbefolyásosabb országát, és minden nap bajt okoz

- fogalmazott. Szavai szerint ehhez képest némi csalódással látja, hogy milyen kevés a nagyszerűség és a nagyvonalúság azokban, akik le akarják váltani Orbán Viktor miniszterelnököt.

Kérdezték azokról a felmérésekről is, amelyek az elmúlt időszakban többször is az öt százalékos parlamenti bejutási küszöb alá mérték a DK-t. Gyurcsány Ferenc azt felelte, hogy legutóbb kilenc százalékra mérték őket. Ehhez kapcsolódva kijelentette, ha az ellenzék nagy, befolyásos része nem tud megállapodni, akkor önállóan fognak indulni. Hozzátette, nem túl nagy az esély a megállapodásra.

Hangsúlyozta azt a véleményét, hogy nem jól teszi az ország a dolgát, ha politikai tartalmak helyett állandóan politikai hatalmi kérdésekkel foglalkozik. Az országnak nem az a legnagyobb kérdése, hogy melyik pártot mire mérik, mert az a választáson majd úgyis ki fog derülni, az a kérdés, hogy jó-e itt élni, hogy tisztességes emberek vezetik-e az országot - mondta. A DK-nak nem politikai kampányról kell beszélnie, hanem a "magyar életről" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Ingyenes belépőkhöz juthatnak a diákok
Ingyenes belépőkhöz juthatnak a diákok
Azért, hogy a sport iránti elköteleződés és a rendszeres testmozgás igénye már általános iskolás korban beépüljön a mindennapokba.
Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat
Krasznahorkai László átvette a Nobel-díjat
A díjat látnoki erejű életművéért kapta - hangzott el.
Veszélyes TikTok-trendre figyelmeztetnek
Veszélyes TikTok-trendre figyelmeztetnek
Zaklatás és megszégyenítés az online térben.
Lakossági energiatároló program indul
Lakossági energiatároló program indul
A napelemmel rendelkező családoknak.
Állatot karácsonyra? A szakértők nem ajánlják
Állatot karácsonyra? A szakértők nem ajánlják
Egy kutya vagy macska akár 15-20 évig is élhet, folyamatos gondoskodást, odafigyelést és anyagi ráfordítást igényelve.
Több mint 3000 tonna szaloncukrot vesznek a magyarok
Több mint 3000 tonna szaloncukrot vesznek a magyarok
Az ízesítések, a recepttúrák sokat változtak az elmúlt 100 évben.
Szijjártó: hazánk új világgazdasági korszakra készül
Szijjártó: hazánk új világgazdasági korszakra készül
Moszkvában tárgyalt a külügyminiszter.
Csaknem negyvenen kerültek kórházba egy iskolából
Csaknem negyvenen kerültek kórházba egy iskolából
Az intézményhez 14 mentőautó vonult, valamint mentőhelikoptert is riasztottak.
Lesz elegendő hal a karácsonyi asztalra
Lesz elegendő hal a karácsonyi asztalra
Azt ígérik, a tavalyi áron.
Emeli a kormány a gyedet
Emeli a kormány a gyedet
Az szja-mentességi kör a kétgyermekes anyákkal bővül.

Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg
Krasznahorkai: a régi angyalok már nincsenek meg
Svédországban mondott beszédet a Nobel-díjas író.