Hirdetés

Lemond Románia elnöke

Cívishír | 2025. 02. 10. | 13:42:31
Klaus Iohannis megelőzi a felfüggesztését.
Lemond Románia elnöke
Klaus Iohannis (Fotó: Klaus Iohannis Facebook-oldala)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lemond tisztségéről Klaus Iohannis államfő. A tisztségben levő államelnök február 10-én bejelentette, szerdán nyújtja be lemondását – közölte a Mászol.ro. A parlament kedden, a 10 órakor kezdődő együttes plenáris ülésen szavaz az ellenzék Klaus Iohannis elnök felfüggesztésére irányuló kéréséről.

Az államfő hangsúlyozta, azért mond le, hogy megelőzze felfüggesztését, és az ezzel járó procedúrát, ami szerinte negatívan befolyásolná az ország jelenét és jövőjét. A bejelentés során úgy fogalmazott, azért távozik önként az államelnöki tisztségből, mert nem szeretné, hogy ország-világ előtt a nevetség tárgyáva váljon Románia.

A bejelentését azzal indította, hogy mennyire felesleges és megalapozatlan, sőt káros, hogy az ellenzék kezdeményezte a felfüggesztését, és a parlament napirendre is tűzte a szavazást az indítványról. Hangsúlyozta, ő soha nem sértette meg az alkotmányt, így a felfüggesztéséből senki nem nyer, sőt mindenki veszít. Figyelmeztetett, hogy ha a parlament megszavazza a felfüggesztését, az attól számított 30 napon belül népszavazást kell szervezni a hivatalából való elmozdításáról. A referendumnak meglátása szerint az országban és külföldön is negatív hatása lenne. Belföldön azt a negatív hatást említette, hogy a referendum megosztja a társadalmat, senki nem beszél majd a májusban esedékes államelnök-választásokról, a jelöltek nem tudják bemutatni elképzeléseiket. Külföldön pedig romlik az ország megítélése, Románia partnerei nem fogják érteni, miért kellene felfüggeszteni egy államelnököt, amikor úgyis hamarosan sor kerül az új államfő megválasztására.

Crin Antonescu, a kormánykoalíció államelnök-jelöltje korábban azt mondta, ha Iohannis lemond, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetője, Ilie Bolojan kész átmenetileg átvenni az elnökséget.

Iohannis második mandátuma december 21-én járt le, azonban az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő határozata mellett arról is döntött, hogy a következő államfő beiktatásáig a hivatalában maradhat. Az elnökválasztás eredményét azért érvénytelenítették, mert a hírszerző szervek azt állították: a választási folyamatba egy külföldi állami szereplő avatkozott be, és az első fordulót megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu online manipuláció következtében győzhetett – írja a kronikaonline.ro. Ugyanakkor a parlamentben kezdeményezték Iohannis hivatalából történő elmozdítását. A Fiatal Emberek Pártja (POT) bejelentette, hogy ismét benyújtotta a képviselőházban és a szenátusban a Klaus Iohannis elnök felfüggesztését célzó indítványt és a támogató aláírásokat. Az indítványt 178 törvényhozó írta alá a POT, az AUR, az S.O.S. Románia és az USR tagjai közül. A POT vezetője, Anamaria Gavrilă a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében közölte, hogy 26 USR-képviselő csatlakozott a kezdeményezéshez. Az elnök hivatalából történő felfüggesztését az összes képviselő és szenátor legalább egyharmadának kell kezdeményeznie. Ha összegyűl a szükséges számú támogató aláírás, a parlament két háza együttes ülésén szavaz a felfüggesztésről, amelyhez egyszerű többség szükséges.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Bászna-Gabona: gyorsabb kártérítés a gazdáknak
Bászna-Gabona: gyorsabb kártérítés a gazdáknak
Az eljárás állami felszámoló kezébe kerül.
Leomlott egy erdélyi református templom tornya
Leomlott egy erdélyi református templom tornya
A Szilágy megyei kisváros központjában található templom a térség egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke.
Már Istenhez is online vezet az út
Már Istenhez is online vezet az út
Felmérték a magyarországi hívők szokásait.
Komoly szigorítás jön a kávék terén
Komoly szigorítás jön a kávék terén
A koffeintartalomra vonatkozóan is új szabályokat vezetnek be.
A magyar alma biztonsággal fogyasztható
A magyar alma biztonsággal fogyasztható
Folyamatosan ellenőrzik a gyümölcs növényvédőszer-maradék tartalmát.
Magyar Péter: Óriási különbséggel vezetünk
Magyar Péter: Óriási különbséggel vezetünk
2024-ben a 21 Kutatóközpont készítette a legpontosabbnak bizonyult mérést.
Választás 2026: kialakul a mezőny
Választás 2026: kialakul a mezőny
A pártok közös jelöltet és országos listát állíthatnak.
Fizetőssé vált a Trevi-kút
Fizetőssé vált a Trevi-kút
Évente legalább 6-7 millió euró bevételre számítanak az olaszok.
NAV: érkeznek az igazolások
NAV: érkeznek az igazolások
Öt évig meg kell őrizni.
Dobrev: vegyük el a határon túliak szavazati jogát!
Dobrev: vegyük el a határon túliak szavazati jogát!
Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt - mondta.
Hirdetés