Vádemelés: emberrablás Nyíregyháza belvárosában

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség emberrablás miatt emelt vádat azzal a nyíregyházi férfivel szemben, aki órákon keresztül bezárva tartott a lakásában fiatalokat – közölték május 20-án.
A vádirat szerint 2024. november 9-én hajnalban egy fiatalkorú lány és egy fiatal felnőtt férfi felmentek a vádlott Nyíregyháza belvárosában lévő lakásába, ahol a vádlott kábítószert fogyasztott, melytől zavart és agresszív lett. A sértettek hajnali 3 óra körül már haza szerettek volna menni, azonban a férfi meggyanúsította őket azzal, hogy tőle kábítószert loptak. Közölte velük, hogy őket addig nem engedi ki a lakásból, míg a kábítószert vissza nem adják.
A lőfegyvernek látszó légfegyverét is elővette, és azt a fiatalok előtt betárazta, majd a kanapéra ültette őket, és a zsebeiket kipakoltatta, a menekülésük megakadályozása érdekében pedig a bejárati ajtót is bezárta.
A két fiatal a nap folyamán többször próbált az ablakon át segítségért kiabálni, azonban azt csak délután hallották meg a járókelők, és értesítették a rendőrséget.
Ezen cselekményt megelőző egy hónappal a vádlott szintén több személlyel tartózkodott a lakásán, amikor a kábítószertől bódult állapotba került. Őket is azzal gyanúsította meg, hogy elvették a kábítószerét és a pénzét, ezért a zsebeiket kipakoltatta. Mikor az egyik fiatal nő el akart menni a lakásból, a bejárati ajtót kulcsra zárta, és azt csak akkor nyitotta ki, amikor a nő kiabálni kezdett vele.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség az elkövetőt emberrablás minősített esetével és kábítószer birtoklással vádolja, vele szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás az indítványa.
















































