Tetten értek egy nyíregyházi főorvost és az asszisztensét
![Tetten értek egy nyíregyházi főorvost és az asszisztensét](https://civishir.hu:10013/media/633957c5-8c99-4f0e-85b4-3182f8aec107.jpg?size=850)
Tetten értek a nyomozók egy főorvost és egy asszisztenst, akik a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért rendszeresen készpénzt fogadtak el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a rendőrök üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást egy nyíregyházi főorvos és egy nyíregyházi asszisztens ellen.
A nyomozók az egészségügyi dolgozókat kedden a munkahelyükön tetten érték, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították és kihallgatták őket.
A megalapozott gyanú szerint a 60 éves főorvos és az 59 éves asszisztens többször fogadott el betegektől, illetve azok hozzátartozóitól hálapénzt a kórházban nyújtott egészségügyi ellátásért, miközben állami egészségügyi jogviszonyban jártak el.
A jogszabály által tiltott pénzügyi juttatások elfogadásával a főorvos és az asszisztens rendszeres jövedelemre tett szert - közölték.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a főorvost és az asszisztenst a gyanúsítotti kihallgatásuk után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. Megjegyezték, hogy a nyomozás folytatódik és várható, hogy a "vesztegető oldalon állók jelenlegi létszáma bővülni fog".
![Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben Nemcsak a hivatalt, hanem a művelődési házat is korszerűsítenék Csengerben](https://civishir.hu:10013/media/36696cdb-24ce-480d-8bff-56e91507756a.jpg)
![Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért Szakszervezeti szövetség: legalább 12 százalékkal kell emelni a minimálbért](https://civishir.hu:10013/media/5f595bd7-5e15-4726-b64c-675ba700d7db.jpg)
![Útépítésre készülnek két paposi utcában Útépítésre készülnek két paposi utcában](https://civishir.hu:10013/media/c107857b-1079-431d-832e-91e6c04257b4.jpg)
![Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez Bejelentették, ki juthat könnyebben hitelhez](https://civishir.hu:10013/media/ce1e3ddb-1808-4d26-aca4-5ecd4a382ab4.jpg)