A miniszterelnök a védekezésről: újra sikerülni fog

koronavirus.gov.hu

2020.09.21. 09:05

A miniszterelnök a védekezésről: újra sikerülni fog

Szólt arról is, áttörés erejű bérrendezés kellene az orvosoknak.

Hirdetés

Hirdetés

– Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog – írta a koronavírus-járvány elleni védekezésről Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent írásában, amelyben a liberalizmus és a kereszténydemokrácia harcáról, Európa helyzetéről és a 2022-es választásról is kifejtette álláspontját.

A kormányfő a koronavírus-járványról kifejtette: újra védekezni kell, és "lesznek meleg pillanatok, de mindenki, akinek szüksége lesz rá, megfelelő ellátáshoz jut majd". Meg tudjuk és meg is védjük az emberek egészségét és életét" – jelentette ki, kiemelve, a nemzeti konzultációban közel kétmillióan véleményt mondtak, ezzel pedig eldöntötték, hogyan kell védekezni az ősszel, és az akarat egybehangzó: Magyarországnak működnie kell!

A vírus ellen úgy kell védekezni, hogy a veszélyeztetett idősek életét, az iskolák, óvodák működését és a munkahelyeket egyszerre védjük meg

– hangsúlyozta a kormányfő.
    Jelezte, tavasszal szükség volt a teljes lezárásra, mert egy ismeretlen ellenséggel álltunk szemben, időt kellett nyerni az egészségügy felkészítésére, ami sikerült is, "az első csatát megnyertük".
Minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell, "tudjuk, mikor, melyik kórház fogad koronavírusos betegeket, és orvosokat és ápolókat is tudunk küldeni a szükséges helyekre" - közölte. Rámutatott ugyanakkor, a védekezés sikere azon múlik, hogy a szabályokat mindannyian betartjuk-e.

– Felkészített egészségügy, lelkiismeretes szakemberek, széles összefogás. Tavasszal egyszer már sikerült, együtt ősszel is sikerülni fog! – jelentette ki. – Azt tudjuk, hogy 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz – írta, megjegyezve, ha 2021-ben meglesz a vakcina, meg kell szereznünk néhány millió dózist, majd következhet a jelentkezők tervszerű beoltása, közben folyamatosan erősíteni kell az egészségügyet.

Kiemelte: az ápolónők most zajló 70 százalékos béremelése mellett áttörés erejű bérrendezés kellene az orvosoknak is.

A gazdasági helyzetről azt írta: nemcsak megvédeni akarják azt a szintet és színvonalat, ahová tíz év alatt eljutott Magyarország, hanem azt is, hogy ezután is minden évben mindenki léphessen egyet előre. Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie, emelkednie kell, mint egy Liszt-rapszódiának - fogalmazott.

Reményei szerint így, egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal, a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a 2022-es választáshoz.

– Úgy, hogy közben nem lesz nyugtunk a baloldaltól sem", akikre még most, a legnagyobb nehézségek, egy világjárvány idején sem lehet számítani. Csak a fúrás, faragás, a nemzeti erők és összefogás gyengítése, orvlövészet az ország védekezését irányító szakemberekre és politikai vezetőkre, be- és elárulás Brüsszelben, gáncs és cselvetés. Nekünk ez a baloldal jutott. Ráadásul most a Jobbikkal besűrítve. Most együtt dunsztolódnak a befőttes üvegben. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen – fogalmazott, hangsúlyozva: a tét óriási, "a szabadságunkról lesz szó 2022-ben is". 
Orbán Viktoregészségügykoronavírusvédekezés

Szóljon hozzá!

Hirdetés