Lezajlott március 28-án virradóra a 94. Oscar-gála, melyen 23 győztest hirdettek ki különböző kategóriákban a filmek világából, az összetett győztes (ha lenne ilyen) a Dűne című film lett 6 bezsebelt díjjal, melynek magyar berendezője, Sipos Zsuzsanna is Oscar-díjat kapott. A legjobb film a CODA lett.
Az idei Oscar-gála több szempontból is visszatért a régi kerékvágásba: a tavalyi évben a koronavírus-járvány miatt az eseményt szabadtéri helyszínen, szigorú távolságtartással rendezték meg, idén azonban a gála visszatért az eredeti helyszínére, a Los Angeles-i Dolby Színházba. És ugyancsak egy régi hagyományt élesztett újjá az Akadémia azzal, hogy visszahozták az Oscar-házigazda intézményét. Három színésznőnek járt idén a műsorvezetői megtiszteltetés: Amy Schumer, Regina Hall és Wanda Sykes.
Az idei gála sem múlhatott el botrány nélkül: a legjobb dokumentumfilm bejelentése közben Chris Rock azzal viccelődött a színpadon, hogy alig várja a G.I. Jane 2. elkészítését, és közben Jada Pinkett Smithre utalt, akinek egy alopecia nevű betegség miatt nagyon rövidre van vágva a haja. Will Smith ekkor felsétált a színpadra és adott egy pofont Chris Rocknak. Smith egyébként néhány perccel a kínos szituáció után megnyerte a legjobb színésznek járó szobrocskát, amit szintén egy extrém kínos és hosszú köszönőbeszéddel vett át.
A nyertesek és a jelöltek:
Legjobb film:
CODA
Belfast
Ne nézz fel!
Drive My Car
Dűne
Richard király
Csodapark
Rémálmok sikátora
A kutya karmai közt
West Side Story
Legjobb rendező:
Jane Campion (A kutya karmai közt)
Kenneth Branagh (Belfast)
Ryusuke Hamaguchi (Drive My Car)
Paul Thomas Anderson (Csodapark)
Steven Spielberg (West Side Story)
Legjobb férfi főszereplő:
Will Smith (Richard király)
Javier Bardem (Az élet Ricardóéknál)
Benedict Cumberbatch (A kutya karmai közt)
Andrew Garfield (Tick, Tick … Boom!)
Denzel Washington (Macbeth tragédiája)
Legjobb női főszereplő:
Jessica Chastain (Tammy Faye szemei)
Olivia Colman (Az elveszett lány)
Penélope Cruz (Párhuzamos anyák)
Nicole Kidman (Az élet Ricardóéknál)
Kristen Stewart (Spencer)
Legjobb férfi mellékszereplő:
Troy Kotsur (CODA)
Ciaran Hinds (Belfast)
Jesse Plemons (A kutya karmai közt)
J.K. Simmons (Az élet Ricardóéknál)
Kodi Smit-McPhee (A kutya karmai közt)
Legjobb női mellékszereplő:
Ariana DeBose (West Side Story)
Jessie Buckley (Az elveszett lány)
Judy Dench (Belfast)
Kirsten Dunst (A kutya karmai közt)
Aunjanue Ellis (Richard király)
Legjobb adaptált forgatókönyv:
CODA (Sian Heder)
Drive My Car (Ryusuke Hamaguchi & Takamasa Oe)
Dűne (Eric Roth, Jon Spaihts & Denis Villeneuve)
Az elveszett lány (Maggie Gyllenhaal)
A kutya karmai közt (Jane Campion)
Legjobb eredeti forgatókönyv:
Belfast (Kenneth Branagh)
Ne nézz fel! (Adam McKay & David Sirota)
Csodapark (Paul Thomas Anderson)
Richard király
A világ legrosszabb embere
Legjobb eredeti betétdal:
No Time to Die (007 Nincs idő meghalni), Billie Eilish, Finneas O’Connell
Be Alive (Richard király), Beyoncé Knowles-Carter, Dixson
Dos Oruguitas (Encanto), Lin-Manuel Miranda
Down to Joy (Belfast), Van Morrison
Somehow You Do (Four Good Days), Diane Warren
Legjobb eredeti filmzene:
Dűne (Hans Zimmer)
Ne nézz fel! (Nicholas Britell)
Encanto (Germaine Franco)
Párhuzamos anyák (Alberto Iglesias)
A kutya karmai közt (Jonny Greenwood)
Legjobb dokumentumfilm:
Summer of Soul (…or, When the Revolution Could Not Be Televised)
Flee
Attica
Writing With Fire
Ascension
Legjobb rövid dokumentumfilm:
The Queen of Basketball
Audible
Lead Me Home
Three Songs for Benazir
When We Were Bullies
FINNEAS-Billie-Eilish
Legjobb rövidfilm:
The Long Goodbye
Ala Kachuu — Take and Run
The Dress
On My Mind
Please Hold
Legjobb animációs rövidfilm:
The Windshield Wiper
Affairs of the Art
Bestia
Boxballet
Robin Robin
Legjobb animációs film:
Encanto
Flee
Luca
Mitchellék a gépek ellen
Raya és az utolsó sárkány
Legjobb nemzetközi játékfilm:
Vezess helyettem (Japán)
Flee (Dánia)
The Hand of God (Olaszország)
Lunana: A Yak in the Classroom (Bután)
A világ legrosszabb embere (Norvégia)
Legjobb operatőr:
Dűne (Greig Fraser)
Rémálmok sikátora (Dan Laustsen)
A kutya karmai közt (Ari Wegner)
Macbeth tragédiája (Bruno Delbonnel)
West Side Story (Janusz Kamiński)
Legjobb jelmez:
Szörnyella
Cyrano
Dűne
Rémálmok sikátora
West Side Story
Legjobb vágás:
Dűne (Joe Walker)
Ne nézz fel! (Hank Corwin)
Richard király (Pamela Martin)
A kutya karmai közt (Peter Sciberras)
Tick, Tick… Boom! (Myron Kerstein & Andrew Weisblum)
Legjobb smink:
Tammy Faye szemei
A Gucci-ház
Amerikába jöttem 2.
Szörnyella
Dűne
Legjobb látványtervezés:
Dűne
Rémálmok sikátora
A kutya karmai közt
Macbeth tragédiája
West Side Story
Legjobb vizuális effektek:
Dűne
Free Guy
007 Nincs idő meghalni
Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája
Pókember: Nincs hazaút
Legjobb hang:
Dűne
Belfast
007 Nincs idő meghalni
A kutya karmai közt
West Side Story
magyarOscar-díjDűneWill SmithCoda