Hirdetés

Pontot szerzett a Kisvárda a fővárosban

MTI

2020.10.24. 17:25

Pontot szerzett a Kisvárda a fővárosban
MTK - Kisvárda (Fotó: MTK Budapest.hu)

Kovácsréti a szünetben érkezett, majd fontos gólt szerzett.

Hirdetés

Az MTK 1-1-es döntetlent játszott otthon a Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának október 24-i nyitómérkőzésén.

Egy durva belépő nyomán már a 9. percben cserére kényszerült az MTK, amely a találkozó elején nem találta a ritmust. A Kisvárda volt aktívabb, irányította a mérkőzést, több helyzetet kialakított. Mégis a hazai csapat szerzett vezetést a játékrész közepén, mert Gera a vendégek tizenhatosán belül cselezgetett, majd összeakadt Simoviccsal és elesett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit a sértett értékesített.

Továbbra is a Kisvárda maradt kezdeményezőbb, de az előny valamelyest megnyugtatta az MTK-t, amely már többször eljutott ellenfele tizenhatosára, és veszélyeztette is a kapuját. Lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak lehetőségek a félidő utolsó negyedórájában.

Supka Attila a folytatásra kettőt cserélt, hogy hatékonyabbá tegye a támadásokat, és ennek meg is lett az eredménye, az egyik pályára lépő, Kovácsréti szép gólt lőtt szűk negyedóra elteltével, ezzel a Kisvárda egyenlített. A hátralévő időben mindkét csapat igyekezett a maga javára fordítani a mérkőzést, voltak is helyzetek, de maradt a pontosztozkodás, többek között a sok hiba, pontatlanság miatt.

OTP Bank Liga, 8. forduló
MTK Budapest – Kisvárda Master Good 1-1 (1-0) 
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1084 néző v.: Antal
Gólszerzők: Gera D. (24., 11-esből), illetve Kovácsréti (60.)
Sárga lap: Cseke (75.), illetve Camaj (70.), Melnyik (76.)
MTK: Mijatovic – Varju, Nagy Zs., Ferreira – Balázs (Ikenne-King, 84.), Mezei, Cseke (Biben, 84.), Dimitrov (Schön, 9., Prosser, 64.), Herrera – Gera D., Miovski
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Simovic – Navratil (Kovácsréti, a szünetben), Bumba (Cukalasz, 86.), Sassá (Camaj, a szünetben) – Viana (Horváth Z., 81.)
labdarúgásKisvárdabajnokság

Hirdetés

Hirdetés