A klubfőnök szerint nekik is van felelősségük.
Révész Attila, a Kisvárda labdarúgócsapatának sportigazgatója az M4 Sport Góóól!2 című műsorában elmondta, nincs edzőkérdés a klubnál, vagyis Supka Attila marad az utóbbi időben gyengélkedő gárda vezetőedzője. Az elöljáró arról is beszélt, a játékosok feleségei és barátnői is hozzá tudnának járulni ahhoz, hogy az együttes újból sikeresen szerepeljen, írja az nso.hu.
„Korábban alkalmazott technikát vettünk elő azzal, hogy a feleségekhez, barátnőkhöz szóltam. Meghívtuk őket, beszéltem velük, és tőlük kértem számon a játékosok teljesítményét. Mindenkihez más hangon kellett szólni, de vállalták, hogy minden eszközzel a segítségünkre lesznek, és megértetik a párjukkal: nekik az elsődleges feladatuk az, hogy a pályán jó teljesítményt nyújtsanak. Részletekbe nem szeretnék belemenni a beszélgetéseket illetően, mert voltak olyan diszkrét kérdések, amelyekre a szájukat elhúzva válaszoltak, de a felelősségüket szerettem volna éreztetni velük. Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétálnak majd és jól érzik magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedik aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni, gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni.”
Az NB I. állása
1 | FTC | 24 | 17 | 6 | 1 | 48 - 14 | 57 | |
2 | PAFC | 24 | 13 | 3 | 8 | 34 - 30 | 42 | |
3 | Fehérvár | 24 | 10 | 7 | 7 | 48 - 30 | 37 | |
4 | MTK | 24 | 9 | 7 | 8 | 35 - 33 | 34 | |
5 | Mezőkövesd | 24 | 9 | 7 | 8 | 27 - 29 | 34 | |
6 | Paks | 24 | 9 | 6 | 9 | 48 - 45 | 33 | |
7 | Újpest | 24 | 9 | 4 | 11 | 31 - 49 | 31 | |
8 | Kisvárda | 24 | 8 | 7 | 9 | 22 - 31 | 31 | |
9 | Honvéd | 24 | 7 | 7 | 10 | 37 - 36 | 28 | |
10 | Budafok | 24 | 7 | 5 | 12 | 29 - 44 | 26 | |
11 | ZTE | 24 | 7 | 4 | 13 | 40 - 45 | 25 | |
12 | DVTK | 24 | 6 | 3 | 15 | 28 - 41 | 21 |