Hirdetés

Továbbra is rossz passzban a Kisvárda

2023.03.11. 16:49

Továbbra is rossz passzban a Kisvárda
(Fotó: Szabolcsihir.hu)

A Debrecentől is kikaptak a szabolcsiak.

Hirdetés

A Debreceni VSC egygólos győzelmet aratott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, sikerével pedig - éppen ellenfelét megelőzve - feljött a harmadik helyre. A hajdúsági együttes története során először gyűjtötte be a három pontot Kisvárdán.

Lendületesen kezdett a hazai csapat, de vezetést nem tudott szerezni, negyedóra elteltével pedig kiegyenlítetté vált a játék. Noha egyik fél sem volt képes ráerőltetni akaratát az ellenfélre, a Debrecen mégis közelebb járt a gólhoz, mert akciói veszélyesebbek voltak, egy ízben például Petkovic tolta kapufára Babunski közeli lövését. A szünet előtti hajrában aztán a Kisvárdának is akadt ziccere, de Camaj hét méterről csúnyán a kapu fölé lőtt.

A második félidő debreceni góllal indult, amely egy mintaszerű ellentámadás végén született. Hátrányban a Kisvárda magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, és bár átlövésből voltak veszélyes kísérletei, összességében nem tudott nagyobb nyomást gyakorolni a vendégek kapujára. A hajrában is meddő mezőnyfölényben futballozott a Kisvárda, míg a Debrecen ekkor már kizárólag a védekezésre és minimális előnyének megtartására koncentrált. A hazaiak pontatlan játéka miatt ez nem is okozott komolyabb nehézséget a Lokinak, amely így sporttörténelmi győzelmet aratott.

Labdarúgó NB I., 23. forduló:
Kisvárda–DVSC 0–1 (0–0)
Várkerti Stadion, 2600 néző. Vezette: Káprály.
Kisvárda: Petkovic – Hej, Kovacic, Melnik, Leoni – Karabelov (Lucas, 71.), Ötvös – Spasic (Navratil, 46.), Makowski, Camaj (Ilievski, 71.) – Mesanovic (Czérna, 84.). Vezetőedző: Török László.
DVSC: Milosevics – Romancsuk, Lagator, Deslandes, Ferenczi – Ojediran (Varga J., 71.), Loncsar – Varga K. (Bévárdi, 90.), Dzsudzsák (Dreskovics, 90.), Kiziridisz (Sós, 71.) – Dorian Babunski (Mance, 68.). Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics.
Gól: Dorian Babunski (48.).
Sárga lap: Lagator (65.).

Galéria

dvscKisvárdaNB I.

Hirdetés

Hirdetés