Hirdetés

Megvan az ellenfél a pótselejtezőre!

2015.10.18. 11:31

Megvan az ellenfél a pótselejtezőre!

A debrecenieknek nincsenek jó emlékeik a norvégokkal szemben.

Hirdetés

Az UEFA nyoni központjában rendezett sorsoláson kiderült, hogy melyik válogatottat kapjuk a novemberi Eb-pótselejtezőre! Az égiek úgy rendelkeztek, hogy Magyarország legjobbjai Norvégiával csapnak össze az EB-részvételért.

A meccseket november 12–14. (csütörtök és szombat) és 15–17. (vasárnap és kedd) között rendezik klasszikus oda-vissza vágós rendszerben. Akit a vasárnapi sorsoláson elsőnek húztak, otthon kezd, tehát a magyarok idegenbe utaznak, majd a visszavágón lesznek házigazdák.

 Magyarország 34 éve nyeretlen a norvégokkal szemben, azóta öt döntetlen mellett négyszer kikapott tőlük. Az összesített mérleg ugyanakkor magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes hétszer győzött, ötször döntetlent játszott és ötször vereséget szenvedett. Legutóbb 2012 novemberében találkozott a két gárda, s akkori barátságos mérkőzésen 2-0-s vendégsiker született a Puskás Ferenc Stadionban.

A nemzeti együttes az 1986-os világbajnokság óta először vehetne részt nagy nemzetközi tornán, az Eb-re pedig története során harmadszor juthat ki, erre legutóbb 1972-ben volt példa.

A pótselejtezők párosítása:
Ukrajna-Szlovénia
Svédország-Dánia
Bosznia-Hercegovina-Írország
Norvégia-Magyarország

Hirdetés

Szóljon hozzá!

Hirdetés

Hirdetés