Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az MTK legyőzte és megelőzte a Kisvárdát

| 2021. 02. 02. | 20:36:00
Két gól született a találkozón.
Az MTK legyőzte és megelőzte a Kisvárdát
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az MTK Budapest vendégként 2-0-ra nyert a Kisvárda ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának február 2-i nyitómérkőzésén. A hazaiaknak idén ez volt a negyedik bajnoki mérkőzésük, és most kaptak ki először úgy, hogy előzőleg a második helyezett MOL Fehérvárt legyőzték, az éllovas Ferencváros ellen pedig pontot szereztek a fővárosban.

Az MTK ugyanakkor egy-egy döntetlen és vereség után először nyert, melynek köszönhetően az ötödikről feljött a harmadik helyre, éppen a Kisvárda elé.

Aktívabb és határozottabb volt az első félidőben a Kisvárda, többet próbálkozott támadásvezetéssel, de nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Az MTK időnként beszorult a saját kapuja elé, ugyanakkor amint esélye nyílt rá, igyekezett kontrákat vezetni. Nem volt sok ilyen lehetősége, de az egyetlen komoly helyzetét gólra váltotta Varga Roland elfutását és pontos passzát követően Schön Szabolcs jóvoltából. Jó volt az iram és kemény a küzdelem, akadtak ötletes, szép megoldások, így a kevés gólveszély ellenére nem volt unalmas az első 45 perc.

A szünet után rögtön büntetőhöz jutott az MTK, de Dombó kivédte Miovskinak a kapu bal oldalába tartó lövését. Pár perccel később azonban összejött az újabb gól a vendégeknek, Varga helyzetfelismerésének és határozott fejesének köszönhetően, ezzel nehéz helyzetbe került a Kisvárda. A hazai csapat komoly energiát mozgósított a gólszerzés érdekében, emiatt azonban az MTK előtt nagy területek adódtak, könnyebben jutott el az ellenfél kapujáig, sokkal több és veszélyesebb kontrát vezetett, miközben taktikusan őrizte előnyét. A fővárosiak határozottabbak és pontosabbak voltak a kapu előtt, ennek köszönhetően gyűjtötték be a három pontot.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés