Varga duplájával nyertek a tolnaiak.
A házigazda Paks a góllövőlistát vezető Varga Barnabás duplájával legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, ezzel megerősítette harmadik helyét a tabellán.
A Tolna vármegyei együttes sorozatban a negyedik sikerét aratta otthon, míg a vendégek immár nyolc meccse nyeretlenek a bajnokságban.
Az első félidő sokáig eseménytelenül telt, mindkét oldalon akadt ugyan egy-egy távoli lövés, de a kapusoknak nem volt dolguk. A Paks irányította a játékot, labdabirtoklási fölénye azonban helyzetekben nem mutatkozott meg, kiszámítható beadásait hárította a Kisvárda. A vendégek kontrákkal próbálkoztak, de ezek korán elhaltak. A játékrész hajrájában aztán egy gyors hazai támadás során Leoni buktatta Skribeket a kapu előterében, a játékvezető pedig VAR-vizsgálat után 11-est ítélt.
A büntetőt a gólkirályjelölt Varga értékesítette magabiztosan.
A fordulást követően nyíltabbá vált a küzdelem, a Kisvárda jóval aktívabban támadott. Előfordult, hogy a házigazda percekig védekezni kényszerült, egyszer csak a kapufa mentette meg a góltól. A folytatásban kijött a szorításból a Paks, és több helyzetet is kialakított, majd Varga remek egyéni megmozdulásával megduplázta előnyét, amelyet a lefújásig megőrzött.
OTP Bank Liga, 28. forduló:Az állás
|