Puszta kézzel ütötte a szabolcsi asszonyt.
Tizenöt év börtönbüntetést kér a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki éveken keresztül bántalmazta élettársát, mígnem a nő belehalt sérüléseibe. A vádirat szerint a 60-as éveiben járó férfi 2016-tól élt élettársi kapcsolatban a sértettel az egyik szabolcsi kistelepülésen. Mindketten italozó életmódot folytattak, és ittasan a férfi többször bántalmazta a nőt. 2022. július 13-án az egyik ilyen bántalmazás után a nő kórházba is került, mert eltörött az orra, valamint rajta számos zúzódásos sérülés is keletkezett.
Öt nappal később, amikor a kórházból elbocsátották, ismét a közös lakásba tért vissza. A Nyíregyházi Járásbíróság hiába rendelt el távoltartást a férfivel szemben, továbbra is együtt éltek, a vádlott pedig továbbra is napi szinten puszta kézzel bántalmazta az élettársát, míg 2022. augusztus 19-én a nő meghalt.
A vádlott eltörte a nő több bordáját, melyek a mellhártyát is átszúrták, valamint a kétoldali bordatörések miatt a nő nem tudott rendesen lélegezni, ezért megfulladt.
A főügyészség vádiratában mértékes indítványt is tett, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, úgy vele szemben 15 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást szabjon ki a Nyíregyházi Törvényszék.