Bringa Piknik: kerékpárosok hada veszi célba Nyíregyházáról Tokajt
A rendezvény ingyenes, csak tekerni kell.
Szlovák védelmi miniszter: Fico állapota stabil, de nagyon súlyos
Öt órán át tartó életmentő műtétet hajtottak végre.
A nyíregyházi kórházból üzent a kisfiú, akit négy lány vert meg
Ki kellett venni a lépét.
Geszteréden 300 milliót költöttek két külterületi útra
Az agrárminiszter is ellátogatott a szabolcsi községbe.
Ebben a szabolcsi községben kilencen szeretnének polgármesterek lenni
Kótajban is sokan, szám szerint nyolcan szállnak harcba a városvezetői székért.
Most megy
Robert Fico előre figyelmeztetett egy várható tragédiára
Az ellenzék által gerjesztett hangulatról írt.
Ön tudja, mi rejtőzik a kép 1%-án?
A Kuckó Önkéntes Program különleges kezdeményezéssel hívja fel a figyelmet az 1%-os rendelkezés fontosságára.
A Tiszába fulladt 12 éves kislány testét két nap múlva találták meg
A szörnyű tragádia Benk községnél történt.
Nyíregyházán is sok ingatlan hirdettek meg
Felpörgött az ingatlanpiac Magyarországon az első negyedévben.
Továbbra is kritikus állapotban van a szlovák kormányfő
Továbbra is súlyos állapotban van a besztercebányai kórházban Robert Fico - jelentette be a besztercebányai Roosevelt kórházban tartott sajtótájékoztatóján Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerdán este.
Két autó ütközött Nyíregyházán, az Orosi úton
A helyszínelés ideje alatt torlódásra kell számítani.
Meglőtték Robert Fico szlovák miniszterelnököt Nyitrabányán
Ficót a mellkasán és gyomrán érhették a lövések.
Nyíregyházi cég vette meg a debreceni Kartonpackot
A Covid alatt helyezték állami felügyelet alá.
Álláskeresés: 150 milliárd a 30 év felettiek támogatására
Ösztönöznék az inaktív embereket.
Helyben járó
Városnap: útlezárásokra kell számítani Nyíregyházán
A biztonság érdekében.
Az NB I-es rajtra elkészül az új nyíregyházi stadion
Már leterítették és locsolják a gyepszőnyeget.
Pünkösd: két napig minden nagy élelmiszerbolt zárva tart
Addig várhatóan megrohamozzák az üzleteket az emberek.
Több mint 4,5 milliárdból fejlesztik a nyíregyházi szakképzést
Épületeket újítanak fel, eszközöket szereznek be.
Bombariadó miatt ürítették ki a nyíregyházi iskolát
Összesen hét magyarországi iskola kapott fenyegetést.
Labdarúgó NB I: elkészült a záróforduló menetrendje
A 33. forduló összes mérkőzését élőben közvetítik az M4 Sporton, az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n.
Utánfutóval ütközött a vonat Nyírbátorban
A szerelvény Mátészalkára tartott.
Hallgatói klubot kapnak a nyíregyházi egyetemisták
A felsőoktatási intézmény kollégiumában alakítják ki.
Másfél millió szál hamis Marlboro Nyíregyházán
Három férfit tartóztattak le.
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Pünkösd: több kocsival készül a MÁV a nyíregyházi vonalon
A társaság közlése szerint érdemes előre megvenni a jegyeket.
Füstölő fához, avartüzekhez és balesethez is vonultak a szabolcsi tűzoltók
Mozgalmas napjuk volt a lánglovagoknak.
A jövő alapozása: tanodát adtak át Tiszavasváriban
Segítik a nehezebb helyzetből indulókat.
Nyolc utca felújítása kezdődhet Tornyospálcán
Több mint 80 millió forintot fordítanak a beruházásra.
Vágástéri hulladék égett Nyírgelsén
A tűzoltók a Jókai utcába vonultak.
Több mint három hónapja eltűnt egy dombrádi férfi
A lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Bűn és bűnhődés
Szex és politika: ítélet született az ördög ügyvédje-perben
Borkai Zsoltról az interneten pornográf felvételeket hoztak nyilvánosságra.
Dobócsillaggal vasutasok ellen
2023-ban 78 esetben szenvedtek el erőszakos támadást jegyvizsgálók.
Újabb kormánydöntés a csengeri börtön ügyében
Másfél ezer férőhely.
Szamosújlaki kettős tragédia: már tudják, ki tette
Nem volt nehéz dolga a rendőrségnek.
Súlyos bántalmazás a kemecsei egyházi általános iskolában
Négy lány úgy megrugdosta az iskolaudvaron a 10 éves kisfiút, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
Tömeges rosszullét a csengeri börtön építésénél
Összesen 24-en kerültek kórházba.
A hosszabbításban lőtte a győztes gólt a Nyíregyháza
Idegenből hozta el a három pontot a Szpari.
Gólparádét rendezett a Kisvárda és a Mezőkövesd
Hét találat esett az NB I-től búcsúzú két csapat meccsén.
Sarki fény Szabolcs-Szatmár-Bereg felett
A kétezres évek közepe óta nem volt ekkora geomágneses vihar.
Digitális állampolgárok, eljött az idő!
Nyáron indul az állami mobilapplikáció tesztüzeme.