Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A nyírkátai lány a legjobb akar lenni

| 2018. 11. 19. | 09:46:00
Debrecenben válhatnak valóra az álmai.
A nyírkátai lány a legjobb akar lenni
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium új hallgatója a nyírkátai Haga Éva, aki már általános iskoláskánt rájött, hogy kellő akarattal bármit elérhet, és azóta nap, mint nap tesz azért, hogy sikeres legyen a jogi pályán - írja a wisz.hu

Jelenleg elsőéves igazságügyi igazgatás alapszakon, miután már elvégzett egy kétéves, jogi asszisztensi szakképzést is. Jogi egyetemre szeretett volna járni, de nem vették fel államilag támogatott képzésre, halmozottan hátrányos helyzete miatt viszont szóba sem jöhetett az önköltséges tanulás.

Mint mondta, édesapja tanult ember, ő motiválta arra, hogy szellemi, ne pedig fizikai munkával tartsa el majd magát. Legnagyobb hatással az általános iskolai fizikatanára volt rá, aki azt mondta az addig négyes tanuló kislánynak: „Ha elhiszed, hogy bármire képes vagy, akkor meg is tudod valósítani, amit akarsz.” Ennek köszönhetően hetedik-nyolcadikban már kitűnő bizonyítvánnyal zárta az évet.

Miután elvégeztem a jogi asszisztensit, a kormányhivatalban, az ügyészségen és a járásbíróságon voltam gyakorlaton, ahol betekintést nyerhettem a szakma legjavába. A tárgyalásokat végignézve elképzeltem, milyen lenne az ügyvéd, vagy éppen az ügyész helyén állni, és megerősödtem abban, hogy ezt kell csinálnom

– mondta Haga Éva.

Munkát kerestem, és egy budapesti cégnél helyezkedtem el, amelynek én lettem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei leltárvezetője. A célomat viszont nem veszítettem szem elől: ha meglesz a második diplomám, azzal rövidebb idő alatt végezhetném el a jogi képzést.

Egy barátnőjével jelentkeztek a WISZ-be, és életében először nem jelentett hátrányt az, hogy roma és hátrányos helyzetű, mert a kollégiumi elhelyezés biztosított, hogy költségek fedezésére ösztöndíjat kapnak, de jó érzés a közösséghez tartozni is.

Álma, hogy a legjobb legyen a szakmában, de soha ne felejtse el, honnan jött.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés