A Nyíregyházáról elszármazott riporter, műsorvezető évente maximum négy előadást tervez.
Újra színházi produkcióra készül a népszerű nyíregyházi újságíró, riporter, televíziós műsorvezető és szerkesztő, Friderikusz Sándor. Az idősebbek még emlékeznek a művelődési központban hosszú ideig telt ház mellett zajló "Csak ma" című sorozatára, amelyet máig érthetetlen okból felmondtak Nyíregyházán, így költözött át a műsor sokkal nagyobb közönség elé, Debrecenbe, a Kölcsey Művelődési Központba.
Azóta több csatornán is jelentkezett hol talk show-val, hol más műsorral, bő egy éve a YouTube csatornán alapított műsort.
Szeptembertől viszont újra a színpadon. A Blikk.hu megtudta: a Friderikusz-podcast vadonatúj, speciális színházi élő műsora szeptemberben indul, s évente három, legfeljebb négy alkalommal jelentkezik majd.
"Vadonatúj kezdeményezésként tervbe vettük, hogy – együttműködve a YouTube-, Facebook- és Instagram-felüleleteken több százezer ember által követett Friderikusz-podcasttal – még az idén, várhatóan szeptemberben megkezdjük a Friderikusz-podcast speciális színházi előadásainak közvetítését" - olvasható a SzínházTV Facebook-oldalán.
Jól jellemzi, Nyíregyházán mennyire népszerű még mindig, hogy amikor a könyveit a Móricz Zsigmond Könyvtárnak, s ezt előre meghirdették, végül le kellett mondani a nyilvános programot, mert hatalmas tömeg volt kíváncsi rá, akkora, hogy nem fértek volna el az érdeklődők az épületben.