Hirdetés

Megdöbbentő képek a Balatonba esettek mentéséről

2015.07.26. 08:02

Megdöbbentő képek a Balatonba esettek mentéséről

Debreceni szemtanúk exkluzív fotói. Vitorlásról zuhant a tóba két nő.

Hirdetés

Debreceni szemtanúk információi szerint a Minimax hajó kifutása után 20 perccel az őrjöngő vihar hatására hatalmas hullámok keletkeztek a tóban Siófokál szombat délután, amikor két embert fedeztek fel a vízben, akik a hullámok között hánykolódtak. A kapitány utasította a legénységet, hogy dobjanak mentőövet, ha kell többet is, a vasmascskát pedig engedjék le, mert távolodni kezdett a hajó a két vízben veszteglő nőtől. Mint kiderült, egy vitorlásról estek a Balatonba, és másfél órája úsznak a viharban. A segítséget végül a vízimentők motorcsónakja jelentette, akik kimentették a két hölgyet – hozzájuk esetkocsit hívtak.

Rengeteg segélyhívás érkezett

Bár a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának hajói még a vihar előtt próbálták a partra terelni a Balatonból az embereket, sokan figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, így a vihar kezdetével rengeteg segélykérő hívás érkezett – közölte Tar Mihály, a VMSZ szóvivője szombaton este az MTI-vel. Tájékoztatása szerint volt olyan vitorlás, ahonnan négy kisgyereket kellett a partra szállítani, annyira rosszul voltak, de más hajókról is jöttek hasonló riasztások. Még késő este is több elsüllyedt hajó mentésén dolgoztak a szakemberek. Több szörfös és kite-os is a vízimentők segítségére szorult, akik a viharos szélben már nem tudták irányítani eszközeiket. A parttól távoli nyílt vízről úszókat is kellett menteni. A vihar előtt a balatonfüredi kempingnél egy vízibicikliről vízbe esett és elmerült ember keresését fel kellett függeszteni, ugyanis nem sokkal a vihar előtt egy újabb eltűnt emberről kapott jelzést a VMSZ Zánkai Központja – írta Tar Mihály, hozzátéve, hogy ugyancsakBalatonfüreden, a kikötő közelében egy vitorlásról került valaki a vízbe és elmerült. A vihar kezdetéig próbálták a VMSZ kutatócsoportjának tagjai megtalálni, de nem sikerült. Ezt a kutatást is felfüggesztették.

 

 

 

 

 

Galéria

Hirdetés

Hirdetés