Hirdetés
Hirdetés

Gyászolnak a muzsikusok: elhunyt Sánta Ferenc hegedűművész, prímás

MTI | 2024. 10. 23. | 09:21:04
Kossuth-díjat, Kossuth-nagydíjat és Liszt Ferenc-díjat is kapott a 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja.
Gyászolnak a muzsikusok: elhunyt Sánta Ferenc hegedűművész, prímás
Sánta Ferenc (Fotó: 100 Tagú Cigányzenekar)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hosszan tartó, súlyos betegség után 79 éves korában október 22-én elhunyt Sánta Ferenc Kossuth-díjas, Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, prímás, a Nemzet Művésze – tudatta az elhunyt művész családja az MTI-vel.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint Sánta Ferenc 1945. március 2-án született Kaposváron. Tanulmányait a Kaposvári Zeneiskolában, majd a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta, ezt követően, 1963-tól pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult. 1969-ben szerzett hegedűművészi és tanári diplomát.

Első népi zenekarát 1973-ban alakította meg. Pályafutása kezdetén tagja volt a budapesti Operaház zenekarának, 1969-ben a Göteborgi Szimfonikus Zenekarban is hegedült. Európa szinte minden országába meghívták, ezenkívül járt többek között az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában is.

Alapító tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, valamint az 1990-es évek közepén alakult Magyar Nemzeti Cigányzenekar művészeti igazgatója és vezető prímása volt. Magyar nóta- és csárdásfeldolgozások sorát készítette el. Tanított az OSZK Stúdiójában, ahonnan sok sikeres növendéke került ki.

A Magyar Rádióban már 1972-ben elkészítette első önálló hangfelvételét, és azóta folyamatosan jelentek meg rádiós- és televíziós hanganyagai és lemezei. Ezeken a fellépésein a cigányzene klasszikus darabjai mellett – többek között – Johannes Brahms, Liszt Ferenc és Bartók Béla műveit is játszotta. 1990-95 között Olaszországban a Velence Piazza San Marco-caffe "LAVENA" és a Caffe "QUADRI"-ban olasz zenészekkel játszott együtt. Rendszeresen fellépett a Fővárosi Operettszínház japán vendégjátékain.

Sánta Ferenc 1981-ben megkapta a Magyar Televízió nívódíját, 1982-ben és 2004-ben a Magyar Rádió nívódíjával ismerték el, 1998-ben pedig eMeRTon-díjban részesült. 2002-ben Liszt Ferenc-díjat, 2007-ben Kossuth-díjat kapott. 2009-ben kiérdemelte a Prima Primissima díjat, 2011-ben Budapest díszpolgára lett. 2014 óta a Nemzet Művésze, 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, 2023-ban pedig Kossuth-nagydíj elismerésben részesült.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium Sánta Ferenc Kossuth-nagydíjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, prímást, a Nemzet Művészét saját halottjának tekinti – áll a tárca összegzésében.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Téli időszámítás: eljött az óraátállítás ideje
Téli időszámítás: eljött az óraátállítás ideje
Október 27-én, vasárnap hajnali háromkor hirtelen két óra lesz.
Az izraeli légierő iráni célpontokra mért csapást
Az izraeli légierő iráni célpontokra mért csapást
A harci gépek biztonságban visszatértek.
Putyin nem enged, ám kész a kompromisszumra
Putyin nem enged, ám kész a kompromisszumra
Feltéve, ha a végkimenetel Oroszország javát szolgálja.
Lázár bejelentette, újabb kastélyokra lehet pályázni
Lázár bejelentette, újabb kastélyokra lehet pályázni
Az állam nem fog kiemelt támogatást adni a nyerteseknek.
Orbán: már nem csak a magyarok látják, hogy meztelen a király
Orbán: már nem csak a magyarok látják, hogy meztelen a király
Az Európai Unió versenyképességén javítani kell - mondta.
Czomba: 2028-ra elérhető az ezer eurós minimálbér
Czomba: 2028-ra elérhető az ezer eurós minimálbér
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint ez reális esély.
Magyar Péter: hová tűnt a „ruszkik, haza”, miniszterelnök úr?
Magyar Péter: hová tűnt a „ruszkik, haza”, miniszterelnök úr?
A Tisza Párt elnöke azt mondta, Orbánék megvezették, átverték a magyar embereket, korábban őt is.
Visszatérhet a lakáscafeteria
Visszatérhet a lakáscafeteria
A munkáltatók kedvezőbb adózással vagy adómentesen támogathatnák munkavállalójuk lakhatását.
Tapétavágó késsel érkezett a miniszterelnök beszédére
Tapétavágó késsel érkezett a miniszterelnök beszédére
Egy férfit előállítottak a rendőrök.
Csík János kiszáll a Csík Zenekarból
Csík János kiszáll a Csík Zenekarból
Új korszak kezdődik a zenekar életében.
Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze
Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze
A július 30-án elhunyt Király Levente helyére választották.
Elhunyt Dobray György
Elhunyt Dobray György
Több ikonikus alkotás fűződik a nevéhez.
Meghalt a nemzet színésze
Meghalt a nemzet színésze
Mindig megmaradt szegedi művésznek.
Neves művészek a csengeri CSAK! fesztiválon
Neves művészek a csengeri CSAK! fesztiválon
Augusztus elsején kezdődik a programsorozat.
Finom ételek és világzene az idei PanyolaFeszten
Finom ételek és világzene az idei PanyolaFeszten
Gondoltak a gyermekekre is a szervezők.
Kisvárda a magyar színházi élet fővárosa egy hétig
Kisvárda a magyar színházi élet fővárosa egy hétig
Vígjátékokat, nagyoperetteket, drámákat, monodrámákat és musicalt is láthat a nagyérdemű
Hirdetés