Kilencven éve született egy generáció bálványa
Kilencven évvel ezelőtt, 1935. január 8-án született Elvis Aaron Presley többszörös Grammy-díjas amerikai énekes, zenész és színész. Mint kulturális ikon, Elvis, a Rock 'n' Roll királya, akit gyakran csak a Királynak neveznek. A világ egyik leghíresebb énekese mind a mai napig. Tizennégyszer jelölték Grammy-díjra, ebből hármat meg is nyert. Emellett 1971-ben a Grammy Életműdíjat is neki ítélték.
Karrierje 1954-ben kezdődött, amikor a Sun Recordsszal dolgozott. Ő volt a rockabilly egyik legelső énekese, mely a gyors tempójú country, és a rhythm and blues keveréke. Később a RCA Records adta ki dalait és első kislemeze, a Heartbreak Hotel 1956-ban jelent meg, hatalmas sikert aratva. Ezt további slágerek, sőt filmes szerepek követték. 1958-ban katonai szolgálatot teljesített és emiatt átmenetileg felhagyott a zenei karrierrel.
Visszatérése a hatvanas években felemásra sikerült, ugyanis javarészt filmszínészként foglalkoztatták, azonban filmjeit és a hozzájuk tartozó filmzenei albumokat néhány kivétellel a kritikusok nem értékelték túl pozitívan. 1968-ban végül visszatért a zenei színpadra, és hét év kihagyás után ott folytatta, ahol abbahagyta. 1973-ban az ő koncertjét közvetítették először műholdon keresztül. Élete vége felé gyógyszerfüggőségtől szenvedett, amely megviselte szervezetét. Negyvenkét éves korában, 1977-ben hunyt el.
Magyar vonatkozás, hogy 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat Budapest díszpolgárává avatta az 1956-os forradalom melletti kiállásáért.
1979-ben készült el John Carpenter rendezésében, Kurt Russell főszereplésével az Elvis című tévéfilm. 2022-ben újabb játékfilmet készítettek róla, ugyancsak Elvis címmel. (Forrás: wikipédia)