Már öt halottról és 200 sebesültről írnak
Amint arról beszámoltunk, egy autós tömegbe hajtott a kelet-németországi Magdeburg város karácsonyi vásárán, december 20-án, este. Az első hírek egy felnőtt és egy gyerek haláláról szóltak, valamint további 60 sérültről, de sajnos emelkedett a terrorcselekményben elhunytak száma.
A német sajtó december 22-én délután már öt halálos áldozatról és legalább kétszáz sérültről számol be. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke szombaton újságíróknak azt mondta, 41 sérültnek kritikus az állapota.
Haseloff pénteken újságíróknak elmondta, hogy a gyanúsított – akit letartóztattak – egy 50 éves szaúdi állampolgár, aki 2006-ban érkezett Németországba, és orvosként dolgozott. A miniszterelnök szerint az előzetes vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy magányos merénylőről van szó.